Még szégyelltem is magam, hogy szeptember-októberben alig írok, aztán tessék, nem kell előtúrni Readerből sok mindent, amit meg nincs kedvem visszahozni, azért meg nem kár. Párat azért bemásolok, bocs a floodért.

A legújabb minimelóról, ami először csak egy sima HTML-CSS-böször lett volna (amihez magánszorgalomból hozzátettem jQuery-t is; már egyébként maga a lap készen van, minden fancy, meg suhan meg szép a kód is), ámde kiderült, hogy szeretnének még fórumot, közösségi funkciókat, szerkesztőfelületet, bannerkezelőt és toronyórát lánccal. Természetesen ingyen, hiszen anno a böszört ingyen vállaltam el, mivel ugye programozógyakornok vagyok, tehát jól jött volna a portfóliómba, hogy ezt és ezt már csináltam, íme.

De azért álljon már meg a menet. Most azon gondolkodom, hogy is vágjam ki magam ebből a hurokból, mert hogy ez nem két perc, az tuti.

...

Eh, na jól van, megcsinálom, de ezek után tényleg pénzt fogok kérni, mert ez így tiszta hülyeség.

Ó, és hát el is felejtettem, a minap tematikus estéket tartottunk, volt Sam Rockwell-est (Halálsoron, Trükkös fiúk, meg Egy veszedelmes elme vallomásai, utóbbit még nem láttam, de marhajó volt), meg Bill Murray-est is, abból a legjobb a The Darjeeling Limited volt, mindenkinek ajánlom, gyönyörű képek vannak benne, meg jó sztori, Bill Murray viszont mindössze két percig volt benne max, úgyhogy ez ilyen beesett a többi közé-feelingű. Meg volt a Tökös tekés is, de az annyira nem jött be, meg Az ember, aki túl keveset tudott, az isteni volt, de szarul sikerült megszerezni, és a végéből lemaradt félóra.

Épp a Halhatatlanság halálát olvasom, tök jó az a könyv, Viktor pedig a Szukits Asimov-sorozatának (asszem, a) 9. kötetét nyúzza, és sajnos félelmetes az a szakadék, ami a két alkotást elválasztja egymástól. A Halhatalanság halála teljesen rendben van, jó regény, ellenben a novelláskötete (mert a 9. a novelláit gyűjti össze) Viktor szerint borzalom. Talán inkább bele se kezdek.

Születésnapomra kaptam két regényt (Joe Abercombie-től A penge maga & Miután felkötötték őket), hát eszméletlen kis hangulatos alkotások ezek. Egy az, hogy sok szálon fut a sztori, mindegyik jól kidolgozott, de nem durván túlírt, emiatt pedig szép vastag mindkettő, ellenben letehetetlen. Korrekt fantasy, van benne kardozás, meg ősi titok, de szerencsére a szereplők nem azok a jó fej, fekete-fehér alakok, valamilyen szempontból az összes tökéletlen, ami tetszett. Meg úgy egyben az egész sztori is jó, ajánlani tudom egy esős délutánra.

Peter S. Beagle: A karakoszki varázsló - ezzel immáron az összes magyarul megjelent Beagle-regényt birtokolom, és ha lehetne, szívesen felvonulnék tomboló tömegként a Delta Vision épülete elé, hogy még-még-még! Beagle ugyanis zseniális, minden egyes kötete, ez a novelláskötet is nagyon hangulatos, a fantasy stílus legteteje. Aki sznob és közli, hogy a fantasy ponyvaszerű, ahhoz Beagle köteteit vágnám hozzá, hogy olvassad, báz.

A seholsincs bolygó (sci-fi antológia) - tök jó novellagyűjtemény, párat már ismertem a kötetből, azok fölött jókat nosztalgiáztam, jó néhányat pedig nem, így például a Lót című novella is újdonságot jelentett. Kb. az volt az érzésem, hogy íme, itt egy újabb Metagalaktika, új köntösben, ami a régi nagyok közé illik. Jó válogatás, szerintem beszerzem a két elődöt is, ugyanis ez a harmadik kötete a Sci-fi klasszikusai nevű sorozatnak (mármint azt hiszem, hogy ez a neve).

Rádöbbentem, hogy kb. mindegyik sorozatot láttam, amit érdemes, úgyhogy most elkezdtem vadászni a jobbak után, belekezdtem a Mentalistába, eddig nem is olyan rossz. A Jerichóról ha valaki hallott már, elmesélhetné, hogy megéri-e nézni, illetve ha valami jó sorozatot ajánlotok, és még nem láttam, akkor azt megköszönném.

Múlt héten az Amerika Kapitányt is megnéztem, de kár volt. Nem is értem, mi a fenéért nézek még meg szuperhősös filmeket, amikor úgyis tudom, mire kell számítani, és azt is kapom a pofámba bele. Jó, az Amerika Kapitány jobb volt a Vasember 2-nél, de ettől még hogy is fogalmazzak, hát nem az a hűha. Sőt. Az meg, hogy most kitalálnak még a náciknál is überebb nácikat, akiktől most jól meg kell ijedni, legalább öt percig, amíg nem jön Amerika Kapitány és le nem veri őket, hát nevetséges. Pedig még lézerfegyverük is volt, hah.

A Förtelmes főnökök viszont pozitív csalódás volt, nem túl kiszámítható véggel (mármint nem lehetett az elején tudni, csak a közepén, és már ez is eredmény), párszor még fel is nevettem, és ez dicséretnek számít. Tetszett, jó kis vígjáték.

A Turnét pedig vígjátéknak aposztrofálták, ámde nem tudom, ki lehetett az a beteg elme, aki ezen tudott vidulni, amikor behozták a filmet Magyarországra, és meg kellett írnia a kiajánlót, mert ez minden, de nem vígjáték. Kábé olyan a helyzet, mintha a Grave of the fireflies-t aposztrofálták volna zenés-táncos darabként. Komoly, nyomasztó dráma a szerb-horvát konfliktus közepéből, amikor egy színitársulat elmegy a front közelébe, mert azt mondták nekik, hogy a környező falvakban jót tudnak majd haknizni, de aztán kiderül, hogy a környékbeli falvak megjelölés azt jelenti, hogy menjenek ki konkrétan a frontra és a katonáknak játsszanak, amire persze nincsenek felkészülve. Durva, de jó film.

Metro 2033 - remek regény, le a kalappal, a játék sajnos nem hozta, amit vártam, viszont az eredetijét érdemes elolvasni, borzongatóan hiteles leírása, hogy mi történne, ha eljönne a posztapokalipszis, és az embereknek a metró alagútjaiban kellene túlélniük. Persze van benne egy kis paranormális izémizé, de nem zavaróan. Rég olvastam jó horrort, és ez az volt.

Fun home - van egy barátom, aki nagyon szereti a képregényeket, Viktor viszont pont nem, ezért küldetésének tartja, hogy Viktorral megszerettesse azokat. Ebből persze az sül ki, hogy én is elhappolom a képregényeket (nyilván), így például tőle származik a Fun home is. A szerző szembenéz önmagával és a családjával, majd írok róla Endlessre, csak össze kéne szednem magam hozzá, és le kellene vetkőznöm a lustaságomat. Na, szóval jó nagyon, nem túl nyomasztó, de nem is az a vidám történet.

Charles Burns: Black Hole - ugyanattól az ismerősömtől származik, lényege, hogy szexuális úton terjedő betegséget kapnak el benne a tinédzserek (a cselekmény a 60-as, 70-es években játszódik, ha jól emlékszem), amitől aztán érdekesen mutálódnak, van, aki nem túl durván, azaz együtt tud vele élni, de sokaknak ki kell vonulniuk a társadalomból. Elég fura regény, nem az a könnyen befogadható, de ez is adja a varázsát. Kisvárosi fiatalok, AIDS-szerű betegség, szerelem, szex, kiközösítés, furcsa dolgok. A mutációk az élet részeivé váltak kvázi.

Na most az van, hogy tévénk van ugyan, de egy adót sem fog, úgyhogy a lányok arra vannak utalva, amit mutatok nekik. Eddig egész jó aránnyal dolgozom megnézett/nem megnézett sorozatok ügyében, nagyjából már arra is sikerült rájönnöm, hogy minek lesznek odaadó rajongói, úgyhogy ha netán valaki nem tudna választani a hatalmas tévésorozat-dömpingből, annak íme. (Kissé felesleges poszt, de annyi baj legyen.)

A lányokról tudni érdemes, hogy nagyon szeretik a tüncöt, mindketten iskolások, de alsósok, tehát már kinőttek a Teletubby-korszakból, de a Csillagok háborúját még nem merem megmutatni nekik, mert a nagyobbik nagyon félős, és bár a nevezett műben van hercegnő (amiben van hercegnő, azt szeretik), viszont van benne harc is, azzal pedig csak óvatosan.

- Sailor Moon - az ultimate kedvenc, hiába van benne harc, viszont lebegnek a hajfonatok, nagyok a szemek, szépek a lányok, imádják, beleélik magukat. Tüncnek tünc. Én is szerettem kislányként, innen jött az ötlet, hogy megmutatom nekik is.

- Spongyabob - dermedt csendben néztek végig egy epizódot, utána pedig szépen kérték, hogy ezt talán inkább mégsem, úgyhogy erről ennyit. (Hogy lehet Spongyabobot nem szeretni?... Nem is értem.)

- Kaleido Star - 2003-as anime, 50 részes, ezzel is ellesznek egy darabig - még nem mutattam nekik, de az eddig látottak alapján szintén nagy kedvenc lesz, hiszen lány van benne, meg aranyos kisállat, meg ilyenek.

- Aranyhaj - nem sorozat, hanem mozifilm, de imádták.

- Mulan - szintén.

- Szilaj - mozifilmek között a legkedvencebb kedvenc, mert van benne ló, a lányok lómániája pedig nem ismer határokat.

- Inuyasha - na, ez esetben nem tudom, hogy vajon hogy fognak hozzáállni, mert ugyan harc van benne, meg japán mitológia, viszont van benne lány szereplő is. Meglátjuk.

Önök miket néztek kislányként (kisfiúként) a tévében?

Immáron harmadik éve, de csak most mentünk el először kezdésre, eddig mindig hétvégén tettük a tiszteletünket. Ennek megfelelően most még alig állt valami, a nagyszínpadon csak este fél kilenc-kilenc fele kezdett valaki dödörögni, a Chill out sátor majd csak ma fog üzemelni, így mindenki egy side-sátor közelében tömörült, ahol húzták a talpalávalót, hogy a korán érkezők is örülhessenek valaminek. Mi is beálltunk lötyögni, aztán kiálltunk, meg ettünk finomakat (ha valaki tervezi, hogy elmegy, akkor a Chill out sátor melletti pizzát ki ne hagyja, mert igaz, hogy milliónyian állnak sorba, de nem véletlenül, egy olasz család süt ott pizzát és isteni finom). Ma már haza is jöttünk, mert valakinek dolgoznia is kell, de majd megyünk vissza, végülis a nagyszínpad előtt még nem lötyögtünk, kell az az achievement.

A fesztivál tele van egyébként franciákkal, rengeteg busszal érkeztek, úgyhogy mindig megörültem, amikor francia szót hallottam, ámde mint kiderült, alig értek valamit abból, amit beszélnek, csak az alapszavakat, mint avec meg jamais, úgyhogy másfél évnyi intenzív franciatanulás, nesze neked.

Úgy vettem észre, mintha az emberek kezdenének leszokni a klasszikus blogolásról, inkább mikroblog van, vagy még az sem, hanem "lájkolás" Facebookon. Emiatt is remek, amikor rátalálok olyan blogokra, amiket érdemes követni, csakúgy, mint a régi nagyokat, akik még blogolnak (pl. Isolde, Sulemia, meg a többiek, tudjátok úgyis), szóval tökjó, tökjó.

Ilyen például Tánya blogja, aki orosz csajként pasizik Magyarországon, és leírja a tapasztalatait. Érdemes olvasni, jól ír, és kívülállóként elég sarkos a véleménye, lehet belőle tanulni. Például.

"Már egy egyszerű diszkós bulizás is hasonló veszélyekkel jár. Magyarországon úgy divat buliba járni, hogy az ember maga köré gyűjt másokat. Majdnem mindig csak azonos neműek mennek le a bulikba. Évekig nem értettem ezt. Az egyik magyar barátnőm elmesélte: a fiúk így csajoznak, a lányok így pasiznak errefelé. Tehát egyedül képtelenek arra, hogy egy vadidegennél bepróbálkozzanak. Kell a csorda, akiket lehet maguk után húzni, akikkel el lehet vonulni, akik „vigyáznak rájuk”. Ezt még a lányok esetén egy pontig meg is tudom érteni, de hogy felnőtt férfiaknak nincs elég bátorságuk ahhoz, hogy felszedjenek valakit, azt már nem. Ők hogy akarnak engem megvédeni, ha baj van? Hogy várhatom el ezektől a szerencsétlen balfékektől, hogy kiálljanak majd a közös gyerekünkért, vagy csak elintézzék a mindennapi életünkhöz fontos harcokat egy hivatalban, vagy hasonló, hogyha ennyire lúzerek?

Ez ugyanis egyértelműen a rossz szocializáció miatt van. Otthon, anya és apa nem foglalkozott vele, nem készítette fel az életre, ahogyan a barátait sem azok szülei, így aztán nem látott olyan mintát, amellyel érvényesülni tud. Az, hogy a magyar fiatalok döntő hányada ilyen, azaz ország sorsára értve is minden egyéb téren meg fogja bosszulni magát. Egy csomó olyan ember él itt, akik a saját életüket képtelenek menedzselni. Azért, mert senki nem mondta el nekik, hogy kell. Nem genetikai hiba és nem is átok ül az itteni embereken, csak senki nem foglalkozik a másikkal. Még azzal se, akit állítólag szeret."

Korrekt.

A másik, hogy nagyon jó számokat fedezgettem fel mostanság, például Émilie Simon 2006-os lemezét (Végétal), és arról többek között a Fleur de Saisont. Remek elektronikus zene. Emellett újraolvasom az Alapítvány sorozatot (incl. Alapítvány pereme, meg Alapítvány és Föld), úgyhogy azért nem írok könyvekről, mert ezekről minek, úgyis olvasta mindenki, ha meg nem, akkor tessék menni, most.

Megszereztem a beleegyezést, így következő fizetéskor veszek két csuklyás patkányt, éljen! Azért kettő, mert dolgozom, tehát nem tudnék eggyel egész nap foglalkozni, a patkány pedig nagyon társas lény. És azért patkány, mert a höri a barátkozási kísérleteimre rémült körbe-körbe rohangálással válaszolt, pedig sosem ijesztettem meg, én pedig nem fogom magamat rákényszeríteni. Ha nem akarja, hát nem fogom megsimogatni. A patkány viszont egybehangzó vélemények szerint kezes jószág.

Azért nem kutya, mert nem fogok lakásban kutyát tartani, macska egyrészt Viktor allergiája miatt nem lesz, másrészt azért nem, mert Kölcsönmacska példáján látom, mennyire szüksége van neki is a természet közelségére (mondjuk macskája válogatja, mert Csilla macskája boldog és elégedett a lakásban, mondjuk az jó nagy is). Nyúlnak meg szintén nagyobb helyre van szüksége, amit sajnos nem tudok neki megadni, illetve a patkány okosabb is a nyúlnál.

Kölcsönmacskából egyébként előtört az elfojtott ősi, természeti lény, már megvédi a területét, durván. Az történt ugyanis, hogy a környék macskái megszokták, hogy nálunk simán át lehet vágni a kerten. Kölcsönmacska megérkeztekor szegénykém megpróbált velük haverkodni, de nagyon elverték, szégyenszemre bemenekült a lakásba, és pár napig ki sem jött. Fejben viszont szólhatott az Eye of the Tiger, mert egyszer megemberelte magát, majd eltűnt egy egész napra, és onnantól kezdve egy macska sem szagol a környékünkre. Biztos elbeszélgetett a többiekkel.

Emellett gondoskodik a családom rendes étkezéséről is, a múltkor például bevitt a lakásba egy élő galambot, félig ájultan csüngött ki a szájából, majd simán letette, aztán ment útjára. Rendes egy macska.

Úgy szeretnék egyszer Katamary Damacy-t játszani. Megoldás, valaki?

Lassan beindul nálam is a fesztiválszezon, hétvégén kezdődik a GameStar Tábor, most előrelátóan csak a munkalaptopom viszem le, fogja a fene lecipelni az otthoni gépemet. Majd bekészítek pár sorozatot meg filmet, aztán csapassuk. És már csak huszonkettőt kell aludni, és kezdődik Ozora, amire nagy valószínűséggel nemcsak hétvégére, hanem több napra is lemegyek, meglátjuk.

Most épp a Pretty Little Liarst és a Dollhouse-t nézem párhuzamosan, a Dollhouse egész korrekt, bár az első évad vége elég semmilyen lett (a két zombis pluszrész viszont istenkirály). A Pretty Little Liars meg nagyon kiscsajos, úgyhogy inkább csak akkor nézem, amikor épp nagyon nincs mást csinálni. Kamaszkoromban biztos imádtam volna, tele van a különböző gimis problémákkal, így visszanézve tiszta gáz, dehát én is ilyesmiken izgultam anno (persze az én legjobb barátnőmet nem gyilkolták meg, ellenben a PLL-lel).

Remek estém volt a tegnapi, egy rég látott barátnőmmel találkoztunk kettesben beszélgetés (ez volt egyébként a legjobb része) és vásárlás céljából (abszolút hoztuk a plázacica-feelinget), minekutána pedig az Allee-t lezárták bombariadó miatt, így felháborodva, hogy nem engednek minket fogyasztói magatartást folytatni, átballagtunk a Corvin Plázába, ahol szerencsére még belefértem az optika nyitvatartási időlimitjébe, úgyhogy vettem új szemüveget, egész olcsón, ma megyek majd átvenni délután. Meg vettünk Csillának szandált, nekem macskás fülbevalót, krémes alapozót, meg táskát ócsóér. Egy időre kidühöngte magát a bennem élő fogyasztószörny.

Na, szórakoztam kicsinyég. Hogy tetszik? Maradhat?

A lányoknak vannak ilyen palackjai, amikkel szórakozhatnak a kádban, öntögethetik egymást, összespriccelhetik az egész fürdőszobát padlótól a plafonig, hogy takaríthassam, ilyenek. A minap, amikor kiimádkoztuk őket a fürdőkádból, jöttem rá, hogy kiöntötték a tusfürdőmet, amit pár napja vásároltam, hogy fogok így fürdeni. Akkor persze megenyhültem, amikor rátaláltam a palackokba beöntve, szóval megvan az összes tusfürdő, csak máshol, viszont olyan fura fehér színű anyag is úszkált közben, gondoltam, na, a szappant is beöntötték. Ma reggel jöttem rá, amikor hajat akartam mosni, hogy az bizony a sampon (nyilván az összes).

Mindig tudnak meglepetést okozni.

Rég írtam, azóta rengeteget olvastam, meg filmnéztem, a fele úgysem fog eszembe jutni, úgyhogy most uccu.

Filmek

- X-men: Kezdetek (vagy mi volt a neve): borzasztó, a popcornfilmek legalja.

- Priest: no, ettől pont Zs-t vártam, úgyhogy nem lepődtem meg, Zs-nek nagyon jó, már-már B kategóriába illik. Sőt, nemcsak már-már, most, hogy belegondolok, inkább az, csak néha volt patetikus beszólásokon zokogás.

- Tamara Drewe: nagyon tetszett, fiatal lány visszamegy a szülőfalujába, aztán sok bonyodalmat okoz. Nem ő a főszereplő egyébként (legalábbis szerintem), inkább olyan katalizátor-szerepű. Érdekes figurák vannak benne, nagyon életszerű, a dolgozó írók ábrázolása vicces.

- Ál/arc: egynek jó volt, csak azért néztem meg, hogy pótoljam a hiányát, elvégre a kilencvenes években kimaradt valamiért. Nicholas Cage és Travolta jól alakítanak, főleg az elején, Cage-nak jól állt ez a szerep (kicsit azért túljátssza).

- Persepolis: nem írtam még róla, pedig megérdemelné, vagy két éve láttam, de most megnéztem újfent; fiatal iráni lány élete, aki Franciaországba költözik felnőttként. Sokszor vicces, nagyon jól ábrázolja az iráni mindennapokat, egyáltalán nem didaktikus vagy patetikus. Mindenkinek ajánlott.

Könyvek

- Neil Gaiman-Al Sarrantonio: 27 képtelen történet - elsőre a 100 mini fantasy történet jutott eszembe a címéről, a borítója pedig egy szóval borzalmas, ami azért nem jó dolog, mert ez egy remek novellagyűjtemény, sőt zseniális, viszont az egyszeri olvasó vérborzalmakat fog várni tőle. Ilyen borító után én azt várnék legalábbis. Tényleg zseniális, olyanok írtak bele, mint Jodi Picoult, Neil Gaiman (mily meglepő), Chuck Palahniuk és még sokan mások, hasonló kaliberű írók. Borzasztóan tetszett, csak ne lenne ilyen a borítója...

- Diana Wynne Jones: A trónörökös - pont olyan fantasy, ami nekem kell, érdekes sztorival és főszereplőkkel, feszes cselekmény, jól megírtan, az alapötlet is tetszett. Szórakoztató akart lenni és sikerült is neki. A fordítás is jó.

- Szergej Lukjanyenko: Világok őre - az előző regénnyel akár testvérek is lehetnének, ez is szórakoztató fantasy, csöppnyi oroszos ízzel, mintha csak Pelevin írta volna, csak felhígította volna. Van benne világmegváltás is, meg Nagy Titok, szóval egy picit néha patetikus, de nem zavaróan. Tetszett.

- Jack McDevitt: Az ördög szeme - McDevittet nagyon megszerettem, jó kalandregényeket ír, se több, se kevesebb, erről mintázhatnák a kalandregény műfaját. Nem is akar több lenni, pont így a jó, kalandregények között a legjobbak az ő alkotásai.

(A Galaktika most jól belenyúlt a jó szórakoztató regények közé, a fenti négyet ők adták ki és mindegyik nagyon tetszett. Ezenkívül is van még persze ez meg az.)

- Walking dead képregény - Brainoiz fordította, de nem csak ezért szeretjük, hanem mert valóban jó képregény. Nem tér el túl sokban a sorozattól, de egyértelműen árnyalja azt; nem annyira 28 nappal később-nyúlás, hanem valóban jól ábrázolja a zombiapokalipszis utáni életet, főleg, amikor az asszonyok elmennek mosni és beszélgetnek közben.

- Philip K. Dick: A halál útvesztője - folyamatos bizonytalanság, izgalmas, feszes, érdekes szereplőábrázolás, fura csavar a végén. Sokszor képes meglepetést okozni, a sci-fi könyvek egyik legjobb darabja.

- Brian Aldiss: Non-Stop - Hamar kiderül az egyik poén, úgyhogy azt lelőhetem (a másik csak a regény végén, úgyhogy azt nem), azaz egy űrhajón vannak az emberek, már több száz éve, és elfeledkeztek róla, benőtték az egész űrhajót a növények, homályosan emlékeznek csak az Óriásokra (nem tudom, hogy fordították, eredetiben Giants), akik a hajót építették. Egy fiatal harcos indul el felfedezni a világot néhány társával együtt, rengeteget kalandoznak. Nagyon tetszett, jó világleírás, kissé sablonos karakterek, de ennyi még belefér.

- Brian Aldiss: A rendszer ellenségei - Azt hittem, Aldiss azért nagyjából azonos színvonalon alkot, de sajnos nem, ez nem épp a legsikerültebb regénye. Érződik rajta, hogy jól be akar szólni a kommunistáknak, de azóta elhaladt ezen alkotása fölött az idő.

Ha valamire megtanított a gyereknevelés (még úgy is, hogy csak alig-alig vannak nálunk a lányok, mármint gyakran, de nem 24/7), az az angyali türelem. Most már eljutottam odáig röpke egy év alatt, amióta ismerem őket, hogy már egy pillanatra sem húzom fel magam azon, amikor vízben úszik az egész fürdőszoba, miután kifáradnak a kádból, esküszöm, több víz van a padlón, mint a kádban. Vagy amikor az van, hogy nézni kell, mert mindenképp akkor akarja megmutatni a kisebbik, hogy milyen ügyesen spárgázik (egyébként valóban), amikor a tűzhely fölött izzadok és huszonötfelé figyelek, mert mindjárt odaég a valami. Szóval amikor az ember túlteszi magát ezeken, onnantól már király az egész, mert ügyesen olvasnak, meg okosak, meg tüncibogarak és mondta a kisebbik, hogy mennyire szeret, pont annyira, mint apát és anyát, és ez nagy szó.

Ja, és a kisebbik már tud olvasni, tök folyékonyan, pedig még nem is iskolás, úgyhogy el fogom halmozni könyvekkel (a nagyot is), úgyhogy a végén még olyan könyvmoly lesz belőle, mint én, csak ő fog tudni spárgázni, és természetes vörös a haja (a mázlistának).

...na, az valami istenáldása nyelv. Eleve nagyon könnyű rájönni, hogy mit hogyan kell kiejteni, úgyhogy nem kell szótár fölött izzadnom órákig, mint anno a francia esetében, amíg bele nem jöttem, hogy na, úgy kábéra mi mi lehet. A másik meg, hogy a spanyol nyelvtan első blikkre csontugyanaz, mint a franciáé (persze túlzok, de azért rengeteg dolgot egy az egyben meg lehet feleltetni), ellenben a szavak eléggé eltérnek, úgyhogy nem nagyon keverem össze a dolgokat, ami nagy szerencse, mert ettől azért meg voltam ijedve spanyolozás előtt.

A Tanuljunk nyelveket! sorozatből vettem meg a Spanyol nyelvkönyv I-II-t, ami egyben munkafüzet is, plusz mellédobtam a Bookline-ban egy spanyolszótárat is, aztán csapassuk. Borzasztóan tetszik, a legviccesebb pedig az, amikor ugye aktiválódik a nyelvi terület az agyamban, és a feladatok oldogatása közben minden nyelven eszembe jut, hogy hogyan kéne megoldani (csak spanyolul nem, de majd egyszer), a múltkor még németül is beugrott valami, ami azért durva, mert a németet szántszándékkal próbáltam meg elfelejteni.

Pár éve még azon rinyáltam, hogy nincs hobbim, erre tessék, kiderült, hogy nekem ez fekszik. Kúl.

A hétvégém elég zsúfoltra sikerült, szombaton indultunk Velencébe (Viktor+Zolika, Viktor egyik barátja+én), tegnap este pedig már vissza is jöttünk. A Google szerint egy órával rövidebb az út Szlovénián keresztül, mintha az osztrák hegyek között manővereztünk volna, ami azért is volt jó, mert így Szlovéniában éjszakázhattunk, ahol még sosem jártam. Portorozt választottuk szombat esti végcélul, ami Szlovénia egyik tengerparton fekvő városa; nagyon tetszett, mini-Monacónak tűnt, ugyanolyan öböl, ugyanolyan hotelekkel, csak persze minden kisebb és kevesebb volt, mint ott. Valahol a parton egy DJ nyomta a talpalávalót, mi pedig, mivel nem voltunk túlzottan eleresztve pénzügyileg, kiültünk a mólóra egy üveg borral és onnan hallgattuk a bulit - a szlovén fiatalság is így tett egyébként, úgyhogy a buli helyszínén nem sokan lődörögtek. Másnap hajnalban pedig már indultunk is tovább Velencébe, hogy még élhető időben hazaérhessünk délután. Velencében most jártam életemben másodszor, de továbbra is tetszik (nem meglepő módon), ráadásul még egy kevés pénzünk is maradt, úgyhogy pizzát ebédeltem, ami isteni finom volt.

Jó volt nagyon, jólesett egyet kirándulni, Szlovénia nagyon tetszett, Ljubljanában is jártunk, de csak egy keveset, mert már csak hazafelé úton ugrottunk be egy kisebb körútra. Viktor előtt le a kalappal, mert rengeteget vezetett, de egy rossz szava sem volt. Alant pedig Zolika látható egy velencei időszaki kiállítás látogatása közben, aki szerint az olasz csajok említésre sem méltók, ellenben a szlovén lányok gyönyörűek, én pedig hiszek neki.

Elkészültem egy kedves ismerősömnek egy munkán kívüli melóval (CSS-birizgálás), és el nem tudjátok képzelni, mennyire büszke vagyok magamra, mert nem is lett annyira gáz. A felkérés utáni eufóriafelhő elmúltával persze jött a menetrendszeri önbizalomzuhanás, miszerint úristen, én ezt mégsem tudom megcsinálni, és persze volt egy kis anyázás és idegeskedés, aztán láss csodát, mégis sikerült. Közben pedig megtanultam, meg újraismételtem egyet s mást, úgyhogy már csak ezért is nagyon jól jött. Öt perce küldtem el neki a pakkot, úgyhogy izgulok, hogy vajon hogyan fog tetszeni, remélem, azért eléggé.

Cserébe viszont valami irgalmatlanul fáj a hátam, sajnáljatok. A minap arra ébredtem, hogy fájok, ma szintén, csak már máshol, yay. Nem olyan fájás, mint a múltkor, amikor elmentem gyógytornászhoz is, hanem másképp, gondolom, becsípődött a valami.

Vid érdekes történetei című rovatunkat.

AnnGelnek pedig szurkolni, ma fog fellépni hétkor a Kék Lóban! További infók a link alatt.

Tök jól esett a minap, hogy érdeklődtek emberek, hogy mizu velem és a bloggal, mert már rég írtam, szóval mind az öt rajongómnak (szia, anya!) írom, hogy nem vesztem el, csak mostanság csinálom a dolgokat, amik közül egy sem érdekes annyira, hogy regéljek róla órákig.

Az van például, hogy bár már tudok háton úszni (karral is hajtom magam, há! mekkora arc vagyok, hát hihetetlen), de egyrészt halálra untam magam a medencei sessionök közben, másrészt utálok mások előtt pőrén mutatkozni (habár van rajtam fürdőruha, de legszívesebben századeleji szépasszonyok módjára úszkálnék, mindent takaró cuccban. Na jó, a bokám kivillanhat, az olyan cekci), harmadrészt az utóbbi időben szerintem katonának készülő ifjak gyakorlatoznak a medencében, mellettük pedig olyan vagyok, mint egy nyugdíjas, ahogy leevickélem a magam kis hosszjait. Egyébként is, de máskor nem annyira feltűnő.

Nemrégiben tehát átbátortalankodtam az edzőrészbe, ahol immáron vígan gyaloglok és biciklizek zenei klipeket nézegetve. Sajnos nem akkora a csatornaválaszték, hogy akár még filmet is nézhessek, TV Paprikára pedig olyan snassz biciklizni, úgyhogy marad Lady Gaga meg az aktuális afro-amerikai kiscsajok munkássága.

Franciatankönyv-I-gyel pedig végeztem, mától középhaladok, kezdem a spanyolt, olvasgatok, filmet nézek, ti pedig hallgassatok Nuru Kane-t.

Én lepődtem meg a legjobban, de tényleg beiratkoztam varrótanfolyamra. Két etapban van (kétszer szombat-vasárnap), az első etap pedig már letudva, ennek során kaptunk stylist-tanácsokat, megismerkedtem a basic színelmélettel, meg hogy milyen típus vagyok (nyár felé hajló tavasz), úgyhogy ez alapján mit érdemes hordanom (zöldet, ilyen-olyan beütéssel), meg elkezdtem megvarrni egy nadrágot. A burdából választottam magamnak egyet, ami egész pofásan néz ki, szerencsére el lehetett hozni a szabásmintát, úgyhogy ha ügyes leszek, akkor megcsinálom más anyagból is ugyanezt. Tök vagány eddig, a tisztázógép (vagy más néven lockológép) használatának elkezdésekor pedig olyan voltam, mint egy hülyegyerek - nagyon bejött ez a gép, mindenképp be fogok szerezni egyet otthonra (persze varrógép mellett), el tudom képzelni magamat, ahogy visongva tisztázom a lakásszerte fellelhető maradék anyagokat csak úgy. Nagyon nagyot dob az ember önbizalmán, amikor ott van a kezében az általa kiszabott anyag, általa végiglockolt széllel. Én csináltam, ha nem sikerül, akkor csak magamat okolhatom, önbizalmat ad - tetszik. Jó ötlet volt elmenni.

A hétvége másik pozitívuma a Tribal Blossom Night volt, ahol mi is felléptünk; rengeteg külföldi érkezett, furcsa is volt, mert alig voltunk magyarok. Olyan szinten volt igényes, színvonalas, változatos a műsor, hogy hihetetlen. Az volt a nagyon fura, hogy eddig vérprofi törzsi hastáncosokat főleg a YouTube-on láttam, most meg ott voltak előttem, tudtam velük dumálni az öltözőben, láttam, hogyan készülnek fel. Jöttek Ukrajnából, Csehországból, Szlovákiából, mindenhonnan, zseniálisan jó volt ez így. (Az már annyira nem, hogy az egyik koreográfiában elég sokat bakiztam, de igyekeztem borzasztóan szépen mosolyogni hozzá, úgyhogy remélem, nem tűnt fel nagyon. Csak az bosszantott ebben, hogy itt vannak a vérprofik és mellettük úgy táncolok, mint akit a mucsaröcsögei amatőr néptánccsoportból szalajtottak.)

Húsz perc alatt összedobtam magamnak egy pillangós fellépősminket. Ez ám a rutin! (Este szurkoljatok.)

Embereket ölök meg és emberek hullájától szabadulok meg az álmaimban, felkelve pedig percekig kell magam győzködni, hogy nem, nem öltem meg őket igazából. Kezdjek félni magamtól vagy csak túl sok CSI-t néztem?

Hogyan lett Vidéknek vidéken macskájuk?

Az úgy volt, hogy egy barátnőm elköltözött onnan, ahol eddig lakott, a macskáját nem vihette magával, így keresnie kellett szerető gazdi(ka)t. Miután sikeresen meggyőztem édesanyámat, hogy neki márpedig egy szürke cirmos lánymacska igenis _kell_, hétvégén levittük autóval Baudvára, szóval a család gyarapodott a Kölcsönmacskával. Kölcsönmacska nagyon jól viseli magát, miután megismerkedett a házzal, le se lehetett vakarni magunkról, azóta is emberek után jár, holmi békák meg fű/fa nem érdeklik, kizárólag mi. Ilyen macskával még nem találkoztam, az eddigi cicáim olyanok voltak, hogy "Nagyszerű, hogy vagy, adj enni, addig dorombolok, utána fel is út, le is út, holnap jövök, csá."

Hogyan lett Vidéknek hirtelen plusz ~150 könyvük?

Az úgy volt, hogy a tánctanárom elköltözött (de sokan költöznek mostanság), és az új helyen rengeteg könyv volt, amit a tulaj kidobásra ítélt, nekik (mármint a tánctanároméknak) pedig nem kellett, úgyhogy miután sikeresen meggyőztem Viktort, hogy márpedig el tudom helyezni az új könyveket abban a lakásban, ahol az eddigi könyvektől már moccanni sem lehet, elmentünk és elhoztunk egy rakat könyvet. Sikeresen el is helyeztem őket (már a plafonról is könyv lóg), vannak köztük gyöngyszemek is, úgyhogy a mission abszolút sikeres volt.

Hogyan halad Vid a tanulmányaival?

Jelentem, kiválóan, nemsokára beiratkozom varrótanfolyamra, just for fun. Tavaly nyaraláskor jött az ötlet, aztán mivel majd' egy év elteltével is érdekel, ami nagy szó, ezért most már itt az ideje.

Na, hát így.

Francia feliratot francia filmekhez a lehetetlenséggel határos szerezni, pedig nyelvtanulni úgy lenne az igazi, úgyhogy ha valakinek lenne néhány feliratos DVD-je elfekvőben ócsóért, ne habozzon szólni, nagyon megörvendeztetne vele. Minden nyelvtanulónak tudom ajánlani egyébként a metódust, miszerint dömpingszerű filmnézés felirattal, ugyanis emlékeim szerint így (+wowozással) jutottam el az angolom olyan fokára, hogy most már meg merek szólalni élő angol társaságában és nem csak pislogok riadtan. Ráadásul olcsóbb, mint a nyelviskola.

...és már kezdem elfelejteni, mik voltak azok, úgyhogy inkább most gyorsan levések párat, ami eszembe jut épp.

- Mutant Chronicles - a felénél felálltam és elmentem inkább mást csinálni; hiába van benne John Malkovich, meg steampunk, ettől függetlenül szutyok. (Szerintem még nem is Zs-szintű szutyok, mert azokon lehet röhögni legalább.)

- Elpusztíthatatlanok - na, még egy, ezen meg majdhogynem elaludtam, a másfél óra minimum ötnek tűnt. Stephen King Tízórai emberek c. novellájának kvázi feldolgozása, tökugyanaz a plot, csak nem fura denevérfejűek a gonoszok, hanem koponyafejű-világítós szemű emberek. Elég kevés lehetett a pénz a forgatásra, mert a felében egy és ugyanaz folyosón rohangálnak, illetve van benne egy negyedórás verekedés, amely a Star Trek legszebb hagyományait idézi.

- Salt ügynök - a jobb akciófilmek közé tartozik, Angelina Jolie-nak meg igazán összegyűjthetnénk egy hamburgerre valót, mert csont és bőr az a csaj. Bár így jobban hozza az üldözött ügynököt. Remélem, a folytatás (ha lesz), felér ezzel, tényleg egészen bejött.

- Sucker Punch - moziban néztük meg, és milyen jól tettük! A fél internet szerint borzalomrossz, én viszont vállalom a véleményem: nekem nagyon tetszett. Egy olyan filmet, amiben lenge öltözetű fiatal csajok ölnek robotszamurájokat és zombi nácikat, csak szeretni lehet. A látvány pedig odabasz.

- Donnie Darko - nyilván 10/10.

- Gru - nagyon kis aranyos film, családos, főgonoszos, egyszarvús. Meg fogom nézetni a lányokkal, ha majd az Egyszer volt, hol nem volt sorozat kifújt, mert most arra kattantak rá nagyon.

---

- Jodi Picoult: Házirend - életemben nem olvastam még tőle semmit, a húgom szerint jól tettem, de majd meglátjuk. Már a Könyvesblog ajánlója után tudtam, hogy ez a könyv nekem való, és nem is csalódtam a végigolvasása után: krimi egy Asperger-szindrómás srác szereplésével, akinek az életét több szemszögből is bemutatja az írónő. Zseniális.

- Ken Follett: A katedrális - jól elhúzott (1000 oldalas) kalandregény a középkorban, egyszerolvasós, túl sokat ne várj tőle. Van benne cekc is (!!!), kamaszként biztos imádtam volna.

- Daniel Keyes: Szép álmokat, Billy! - ismét egy zseniális regény, amelyben megtudjuk, mi történt egy több személyiséggel rendelkező bűnözővel. Rengeteg kérdést felvetett, szerintem majd egyszer szentelek neki külön posztot is, ha eddig még nem olvastad, akkor most menj és szerezd be, nem fogsz csalódni. Ráadásul igaz sztori.

- Craig Thompson: Blankets - A húgom nyomta a minap a kezembe ezt a vaskos képregényt, mondván, hogy mindenképp olvassam el, és nem csalódtam: kellemes hangulat, egy srác története felnőttkoráig, sok kemény momentummal, csipetnyi romantikával, de nem giccses formában. Mondanom sem kell, hogy nagyon bejött.

Biztos volt több is, majd folytatom alkalomadtán. Most repesve várok a Bookdepositoryra, hogy meghozzák a rendelt könyveimet, remélhetőleg csak pár nap és a kezemben lesznek.

Ma reggel arra jöttem be, hogy levontak a fizetésemből (remélhetőleg jövő hónapban hozzácsapják, mert azért mégis ezt így hogy), illetőleg sehol sem lelek egy marha drága gépet, amit ma akartam tesztelni. Két órai megfeszített keresés után a bőgés szélén egyensúlyozva ott tartottam, hogy feladom, amikor egy kollégám, aki segített a keresésben, egy hatalmas doboz aljából, a rápakolt biszeket és baszokat lefejtve róla ki nem szedte üdvözült mosollyal. Igen, itt tört el a mécses a megkönnyebbüléstől.

Kíváncsi vagyok, mi jöhet még, elvégre nincs még vége a napnak.

Kezdő JavaScript-tanfolyam letudva, értem a DOM-ot (nagyjából; ne kérdezzetek, mert akkor tuti szégyent vallok), úgyhogy belekezdtem a jQuery-be, egy lépéssel közelebb az áhított célhoz. Franciából pár hét, és most már tényleg áttérek a középfokú tankönyvre, júniusban meg elkezdem a spanyolt.

Azon filóztam, hogy most übermotivált vagyok, meg minden nap elszöszölök ezekkel pár órát, és közben kiválóan érzem magam, szóval vajon középiskolában miért éreztem úgy magam, hogy én vagyok a világ leghülyébbje, a motivációmat pedig vajha hogyan lehetett volna felhozni a béka segge alól? Mondjuk az igaz, hogy most van cél, meg azért már nagyjából tudom, hogy mire vagyok jó, míg középiskolában atomfizikustól kezdve agysebészig minden akartam lenni. Azonban tök jó lett volna, ha, mert most is kb. annyit fordítok rá az időmből, mint anno (azt hiszem), csak most sokkal jobban odafigyelek, meg meg is jegyzem a dolgokat, mert érdekelnek. Azért mondjuk azt sajnálom egy nagyon picit a szívem mélyén, hogy nem kezdtem bele ezekbe korábban, mert így nem 21 évesen fogok elvállalni programozói állást, hanem mondjuk 28 évesen (addigra azért már csak fogok tudni szervereket böszörgetni, meg minden), szóval kimaradt pár év. De tényleg csak egy nagyon pirinyót sajnálom, mert így viszont mást dolgozok, meg van tapasztalatom is, meg minden. Na, ez elég összevissza volt, de azért értitek, remélem.

Elkezdtük nézni a Star Trek TOS-t (The Original Series), és bár néhol elég semmilyen a sztori, azért a hangulat az egekben. Minden Idők Legjobb és Leghangulatosabb Főcímzenéje díjat ítélem oda most a sorozatnak nagy tisztelettel és szeretettel.

Hétvégén olyan voltam, mint már régen, de nem tudom, miért. Csak jöttek a rossz gondolatok, és nem tudtam őket megállítani, szomorú voltam és nyünyörgős, "Szerecc? De tényleg? És tutira?" És amikor mondja, hogy persze, semmi baj nincs, akkor kb. egy percre vigasztalódom meg, két perc múlva már megint kérdezem, és tudom, hogy szánalmas és idegesítő, de nem tudom, mit tehetnék azon kívül, hogy bevackolom magam egy jó meleg plédbe, csak a fejemben visszhangoznak tovább a kérdések (ugyanazok), és sorozatot nézek és megpróbálom elfoglalni magam.

Nem szeretem ilyenkor magam. Veletek szokott lenni ilyesmi?

Hú, de borzalmas volt. Több szót erre az "alkotásra" kár is elvesztegetni.

Még mindig PHP-t tanulok (jó darabig ezzel fogom szórakoztatni az erre fogékonyakat), a Tanuljunk PHP 4-t 24 óra alatt című örökbecsűből, de már kezdek zsezsegni, az utóbbi egy-két óra anyagából ugyanis nem bírtam dologra fogni a könyvben szereplő programokat. Azért nem adom fel, mivel a netes források sokkal jobban elmagyarázzák, hogy mizu.

Nem is meséltem, hétvégén etettem kisbárányt (vidéki ismerőst látogattunk, akinek van vagy száz juha+most születtek bárányok), olyan a szőrük, mint a frottírtörülközőé, hihetetlen aranyosak. Azt is megtanultam ezenkívül, hogy a birka =/= juh, mert az egyik nyugati fajta (a birka), a másik pedig keleti (a juh), most már ti is tudjátok, nagyszerű dolog ez.

Haladjunk.

- The Crow (1994): pozőrség, holló, köd, háztetők, belezés, kardok, lassítások, hosszú haj, rockzene! Kb. ezekkel a szavakkal lehet összefoglalni a Crow film leglényegét, amelyben Brandon Lee a főszereplő fekete-fehér bohócnak maszkírozva. Biztos vagyok benne, hogy Heath Ledger innen vette Joker alakját, a főszereplőnket, Ericet ugyanis először akkor látjuk feltámadt holtként, amikor bemaszkírozva kacag egy jó nagyot, és teljesen olyan, mint a fent említett Joker. Meglepően jó film, nem vesztett az értékéből az évek alatt, nagyon tetszett, pedig voltaképpen semmi különös bosszúsztori.

- Közönséges bűnözők (The Usual Suspects): Kevin Spacey az egyik kedvenc színészem, itt is brillírozik. Mindfuck ezerrel, sajnos a port.hu ismertetése egyből lelövi a végét, úgyhogy ne tegyetek úgy, mint én, és ne spoilerezzétek el magatoknak, mert jó. Bűnözős, rendőrséges, izgulós.

- Toy Story 3: aranyos, kellemes, többet nem is lehet elmondani róla.

- Legend of the Guardians: baglyos film, hihetetlenül csodaszép animációval, mindazonáltal semmi különös történettel, ami tényleg olyannyira semmi különös, hogy már hatszázszor láthattuk moziban. Ettől függetlenül jól összerakták, nem olyan, mint az Avatar, ezt viszont tudom ajánlani a fiatalabb korosztálynak, akár még meg is nézem pár év múlva ismét, ha a lányok akkorák lesznek, hogy. Néhol véres, de nem veszélyes, 10+ évtől fölfelé lehet nézni.

- Spartacus: az első részig jutottam el, de nem tetszik, nagyon semmilyen, a lassítások idegesítettek, a vérhömbölgés pedig olyan, mintha a Machine Girlből vették volna őket, azon viszont lehet röhögni, ezen pedig csak unatkoztam.

---

- Assassin's Creed - Brotherhood: hiába csodaszép a környezet, hiába jó a sztori, nagyon idegesítő, hogy a harcoláson szemernyit sem javítottak. Ezio nem azt öli, akit kéne, beleüt valakibe, aztán átmegy máshová, így senkit sem öl meg, hanem marad mellette ugyanaz a tíz+ ember, maximum kicsit kisebb életerővel. Ha el akarok vele futni, akkor nem fut el, ha Shifttel szeretnék valakit nyakon ragadni és kivégezni, akkor nem teszi, hanem inkább felvesz egy eldobott kardot a földről (!). Baromira zavaró, mert rengeteg a harc, mindenhol katonák hemzsegnek, emellett pedig ki kell végezni a kapitányokat, hogy egy adott helyen megvásárolhassak mindenféle üzletet, amitől Rómának jó lesz. Úgy káromkodom játék közben, mint egy kocsis, vagy még durvábban, szóval ez így egyáltalán nem szórakoztató.

- Dragon Age 2: ez a játék viszont abszolút felüdülés. Rengeteg mellékküldetés található benne, szuperkönnyű fokozaton is sokáig tart, nagyon tetszik, pedig nincs túl nagy sztorija.

Dragon Age 2 és Assassin's Creed: Brotherhood - véreres szemmel fogok kikelni a számítógépasztal elől szerda reggel, de mennyire meg fogja érni! Meg olvasás, meg filmek, meg sorozatnézés (Spartacusba kezdek bele), életemben nem vártam még ennyire hosszú hétvégét. Rám fér a pihenés, biza.

Na, ő itt Szása, az ellenállhatatlanul cuki törpehörcsög.

Ma este beköltözött az életembe Szása, aki törpehörcsög és lány. Az akváriumáért innen is köszönet, legalább azt nem kellett megvenni. Az eladólány eléggé elcsodálkozott azon, hogy mindent tudtam a hörcsögtartásról, elmondása szerint a legtöbb ember úgy megy be a boltba, hogy állatot szeretnék, adj nekem egyet most, jé, de cuki ez a hörcsög, adj egy hörcsögöt. És egyáltalán nem készülnek fel előtte, hanem ott helyben csodálkoznak, hogy ez is kell, meg az is kell, és hogy kell etetni stb. Felelős állattartás, nesze neked.

A mókuskerék nagyon halk, Szása meg tündéri, úgyhogy szerintem jól megleszünk. Ha őrjöngő tömeg kilincsel a fényképéért, akkor mutatok, most lusta vagyok feltölteni a fényképezőgép aksiját.

A 2010-ben kiadott alkotásnak egyetlen értékelhető momentuma volt: amikor az egyik főszereplő a megszálló alienhorda egyik tagjával bokszol. A megszálló alienhorda egyik tagja pedig konrétan úgy nézett ki, mint egy gigantikus punci, úgyhogy ezen percekig röhögtem.

Ezzel a filmmel definiálhatnák egyébként a B kategóriát: ijesztően semmilyen, zokogni nem lehet rajta, mert a filmes effektek egész pofásak, még egy nagyjából összeálló sztori is van, miszerint jönnek az alienek és leigázzák a Földet, a kisember pedig menekülne, ha tudna, de nem tud. Ja, és szerepel benne sgt. Batista a Dexterből. Őt most nagyon felkapták, a Machetében is játszott dél-amerikai diktátort (ha jól emlékszem).

Lesz hörcsögöm belátható időn belül (jövő héten érkezik fizu remélhetőleg, úgyhogy majd akkor). Azért hörcsög, mert állattartás kezdésének ideális, hiszen jól elvan magában is (de el ne kezdjétek mondani, hogy nem fogok vele törődni, mert de).

Tegnap kibumliztam Isten háta mögött 2-be, és átvettem a ruhát, amiben jövő héten fellépünk, és itt jön a reklám, hogy jövő hét vasárnap este, Darshan udvar, Infúzió, szépek leszünk és ügyesek és el fogjuk kápráztatni a nagyérdeműt, bizony.

Az úszás ma nem ment olyan jól, mint az utóbbi időben szokott, mert múlt héten beteg voltam, de legalább olvastam sokat (megkaptam egy készülőben lévő regényt is, je!), meg tanulok függvényeket PHP-ban. Illetőleg rájöttem, hogy tök jó zenéim vannak, mert beraktam az összeset véletlenszerű lejátszásra, és azóta folyamatos a meglepődés.

Hát így élek én. Semmi különös dolgok.

Most, hogy belekeztem egy diétába, amelynek során nem lehet enni semmiféle szénhidrátot (liszt, cukor, méz), gombát sem, meg mártásokat sem (ide tartozik a ketchup is), ne tudjátok meg, hogy vágyom csak egyetlen harapásnyi csokira. Sosem szerettem annyira a csokit, de most, hogy nem lehet enni, úgy vágyom rá, mint soha másra. Na jó, egy finom, ropogós kenyérből készült sajtos-sonkás-gombás melegszendviccsel még kiegyeznék csoki helyett. Sóhaj. Szerencse, hogy kávét ihatok rogyásig.

Igen, lusta vagyok írni, nézzetek kultúrrapet jól addig is.

Katt a videóra, mert nem engedi beágyazni ide.

Bal oldalt a hosszúhajú gitárost nézd, mert ő az öcsém - engedjetek meg itt egy kis awwogást, mert kikupálódott a srác, na. (Tudom, nem látszik belőle sok, majd legközelebb, amikor majd kimegy a színpad közepére és onnan fog szólózni, meg fogadni a hozzávágott női alsóneműket meg plüssmacikat, rádumálom.) Báz, de büszke vagyok, tök jól nyomja.

2010-en és még régebbi éveken gondolkozok mostanság - a tavalyi elég kemény és komoly év volt sok dolog miatt is, családi problémák felszínre törtek, mindegy.

Aztán tavaly egy nagyon kedves ember segítségével megtanultam egy újfajta szemléletmódot, és most is ebbe vagyok belebonyolódva. Nehéz lenne elmagyarázni, de körülbelül az a lényege annak, amire rájöttem, hogy kb. még 60 évet fogok eltölteni ebben a testben, így hát illendő lenne végre megbarátkozni vele, ha már egymásnak jutottunk. Ezzel kapcsolatban pedig elkezdtem kipróbálgatni a határaimat, mit bírok, mire lehet szükségem nekem, mi az, ami nekem jó, és meddig szabad hagyni az embereket abban, hogy ők elmehessenek velem kapcsolatban. És ez jó. Érdekes élmény.

Ezzel kapcsolatos, hogy megugrottam egy lécet a tánccal kapcsolatban: rájöttem arra, hogy nem, én nem szeretek fellépni. Mégis megteszem, mégis meg tudom tenni, hogy kiállok emberek elé mosolyogva és megcsinálom, amit kell, hiszen ha nem tenném, akkor elveszíteném a lányok barátságát, akikkel épp csak elkezdtük megismerni egymást. A csoport nagyon jó, szeretem a lányokat, abban pedig biztos vagyok, hogy tök jó koreográfus lennék, mert vannak ötleteim fellépésekkel kapcsolatban, csak az nyomaszt, hogy azt, amit kitalálok, nem tudnám megcsinálni, testi okokból. Nem vagyok egy Rachel Brice, na.

Aztán tavaly ismerkedtem meg Viktor lányaival is, akik nagyon szeretnek engem, ezt kifejezésre is juttatják, és vica versa. Érdekes ez is, mert halomra tudom magam azon parázni, hogy hogyan viselkedjek velük, mit látnak tőlem, vajon felnőttkorukban mire fognak emlékezni stb., de végülis nem is alakulnak köztünk rosszul a dolgok, nem kapatom el őket, nem akarom pénzzel megvenni a szeretetüket, remélem, elfogadják azt is, hogy mik a szabályok közöttünk, amikhez ragaszkodom, de úgy tűnik, lassan el.

(Az vicces azért, ahogy visszaköszönnek olyan dolgok, amiket régen mi csináltunk a tesóimmal, például az, ha apa valamit megtilt, akkor megyünk anyához [jelen esetben Évihez], hátha ő megengedi. Hú, de mérges volt a nagyobbik a múltkor, amikor egy ilyen probléma felvetülésekor közöltem, hogy ha apa azt mondta, hogy nem, akkor én is azt mondom, hogy nem. Erre fel elkezdett előadni olyant, hogy attól még, hogy apa azt mondja, hogy nem, attól még nekem meglehet a saját véleményem, és mondhatnám, hogy igen. Ha ismerte volna a szót, hogy női emancipáció és saját véleményhez való jog, akkor azt is beleszövi az arról szóló érvelésbe, hogy márpedig ők hadd ehessenek vacsora előtt csokit, úgyhogy teljesen készen voltam.)

Korlátokat megismerni és próbálgatni a dolgokat érdekes élmény, csak javasolni tudom - mégiscsak jobb, ha majd a halálos ágyamon azt mondhatom, hogy igen, ez is megvolt, az is megvolt, és nem is volt olyan rossz ez az egész. Szóval hopeso.

Mostanában nem volt kedvem túlzottan írni, arról nem is beszélve, hogy időm sem volt, de azért néha erőt kell vennem magamon, és. Eljutottam arra a pontra, amikor kezd kevés lenni a lakásban az elolvasandó könyvek kupaca, ettől függetlenül megint polcot kellene venni, meg még képet is kéne kereteztetni, mert már rég megérkezett Amerikából a négy Star Trek-poszter, amit megrendeltünk és királyul néznek ki, én viszont lusta vagyok. Ezek a minibejegyzések arra jók, hogy pár év múlva visszanézhessem, hogy mégis mivel foglalatoskodtam mostanság.

Szóval.

- Szepes Mária: Vörös oroszlán - többet vártam tőle, a hangzatos és okkult kifejezéseken sokszor ásítoztam, eléggé túlírt regény. Kamaszkoromban, amikor még hittem ilyesmikben, amiről a könyv ír, valószínűleg odáig lettem volna érte. A karakterek laposak, a sztori viszont érdekes. Egy kicsit.

- Jack McDevitt: Polaris/Elveszett kolónia - ez a két regény viszont fényévekkel jobb, mint gondoltam, igazi, hamisítatlan kalandregény mindkettő, menő főhősökkel, jó sztorival, ami nem annyira bonyolult, de nem is túlságosan szövevényes, pont jó. Mindkét regény egy-egy dologra fókuszál, úgyhogy önmagukban is olvashatók, nagyon tetszettek, olvasmányosak, magával ragadtak, ajánlom mindkettőt, még azoknak is, akik nem szeretik a science fictiont.

- Arthur C. Clarke: A gyermekkor vége - Ősklasszik regény, amihez én mégis csak most jutottam el, jobb későn, mint soha. Elgondolkodtató, olvasmányos, de hiába is írnék róla bármit, mások már úgyis sokat áradoztak róla az évek folyamán, úgyhogy nem ismétlem meg őket. 10/10.

- Arthur C. Clarke: Város és a csillagok - Kelt, mint fent, érdekes módon ez sokkal jobban tetszett, mint a fenti regény, de nem tudnám megindolkolni, miért. Jó, hogy nem megy át űroperába, és az is jó, hogy nem lett folytatása, az szerintem csak rontott volna rajta, így viszont gyöngyszem, szintén ősklasszik.

- Juan Díaz Canales-Juanjo Guarnido: Blacksad - Még a húgom áradozott róla a minap, úgyhogy megnéztem, hátha megvan aközött a 80 giga képregény között, amit Jacktől kaptam valaha, és meg is volt, ez úton is hála. Egy hálaisten képregény ez, ütős, vagány, aki tudja, szerezze be, vegye meg, bármi, de olvassátok el, mert ezt muszáj. Noir képregény állatok főszereplésével, mégsem gyerekes, csodás grafika, ezt látnod kell, MOST. És most abbahagyom a szublimináris üzenetek közvetítését.

- Black swan - Natalie Portman főszereplésével készült film, amelyben egy balettáncosnő eljut képességeinek határaira, miközben eltáncolja a Hattyúk tava ikerszerepét. Megrázó film volt, szeretem az olyanokat ugyanis, amiben nem lehet tudni néha, hogy mi igaz és mi nem. Nem kell megijedni, nem annyira kemény feladvány a film, mint a Paprika volt, hanem pont jó arányban jelenik meg ez a jellemző, végig fenntartja a figyelmet. Portman nagyon gebe és a film nagy részében idegesítően semmilyen volt, de ez a szerep része, úgyhogy nincs rá egy szavam se. Az utolsó percek nagyon ütnek, ott tud igazán kibontakozni maga a főszereplő is. Igen, ez is 10/10. Úgy látszik, nem adom alább mostanában.

- Patrick Ness: Kés a zajban - Ez már nem 10/10, mert a történet ismerős volt, a karakterektől sem voltak túlságosan elájulva, egyedül a világ felépítése és a társadalom kialakulása mögötti háttérsztori tetszett, a megírás módja és a főszereplő személyisége annyira nem. Egynek viszont jó volt, átlagregény. 6/10.

- Dürrenmatt: Az ígéret - No hát igen, Dürrenmatt az Dürrenmatt. Kamaszkoromban nagyon szerettem drámákat olvasni, így ismerkedtem meg vele is, viszont a kisregényeihez nem jutottam el. Nemrégiben azonban eszembe jutott a neve, úgyhogy megvettem egy antikvár könyvet tőle, amiben három kisregény volt, de legjobban a címadó alkotás tetszett. Filmet is készítettek belőle, ez volt a kötet beszerzésének apropója, a filmet viszont nem láttam, és nem tudom, hogy meg akarom-e nézni. A kisregény viszont nagyon megérte, nektek is ajánlom. Remek sztori, remek karakterek, le a kalappal.

- Assassin's Creed 2 - Látszik, hogy egy elhivatott csapatot nem szabad megállítani, a nyögvenyelős AC1 után egy nagyon remek kis játékot készítettek, jól telepakolták olyasmikkel, ami érdekli az embereket - ki nem gondolkozott valaha is összeesküvés-elméleteken? Szóval az AC világa komplex, jól felépített, kerek egész, alig várom a Brotherhood megjelenését PC-re, meg a harmadik részt, meg a Fall című képregényt, ami tavasszal jelenik meg. Habár a játék nagy részében az volt a kihívás, hogy hogyan küzdök meg a játék motorjával, mert Ezio nem oda ugrott, ahova kellett volna, nem azt ütötte, akit kellett volna stb., azért nagyon jó élmény volt.

- The Event - most kezdtem el a sorozatot, de már pár rész után is lehet tudni, hogy mit várhatok el tőle: semmi különös szereplőkkel benépesített sci-fit, ami majdnem olyan, mint a Lost, azzal a kivétellel, hogy itt meg is tudjuk, mizu. Szerencsére nincs benne folyton síró Jack, a színészektől nem kapok agybajt.

- Sherlock - Mindössze három rész, úgyhogy haragszom a készítőkre, mert nagyon szerettem volna tovább nézni. Sherlock Holmes in da house, 2010-es angol sorozat, napjaink Londonában. Watson doktor Afganisztánban szolgált, Holmes pedig nyomozó-tanácsadó - meglepő az hommage Doyle előtt. A történet remek, a szereplők pedig érdekesek; amilyen furcsa volt elsőre a Holmest alakító színész, annyira megbarátkoztam vele később, jól hozza a színész a "kissé" őrült figurát.

---

De hogy az ego se maradjon ki, ma rávertem a múltkori eredményemre négy hosszt, meg kipróbáltam azt a hátúszási formát is, amit AnnGel javasolt a múltkor, és nem is fulladtam vízbe tőle, úgyhogy most büszke vagyok magamra. (Köszi, AnnGel!)

Megint lesz új koreográfiánk, új ruhával, úgyhogy jól eltapsoltam a megtakarításaimat, pedig nagyon kellene már új szemüveg is. De nehéz az én életem. Sóhaj.

Csak úgy kíváncsiságból utánajártam, hogy vajon Amerikában mennyibe kerül egyátlagos  weboldal, ami nem is túl nagy, de nem is túl kicsi, nem nagyvállalatnak, de nem is csak egy blogskin, cakkumpakk, programozással együtt. Aztán megleltem a választ: 40 000 dollár. Azaz: 8 millió forint.

Nyolc. Millió. Forint.

Egy darab weboldal, webshop nélkül, firlefranc nélkül. Csak a CSS 6000 dollár.

Most, hogy átültem az irodában, lavinaszerűen jön vissza a motivációm a dolgokhoz, hirtelen megint elkezdtem kedvelni az embereket körülöttem, nem csapkodnám le őket baltával, ilyenek. Mindez azért furcsa, mert éreztem én múlt évben, hogy valami nagyon nincs jól, mert nem éreztem jól magam a bőrömben, nem szerettem, amit csinálok, az embereket sem szerettem (nagyon kevés kivétellel), nem szerettem semmit sem csinálni, mindent kötelességnek láttam magam körül, és úgy összességében minden rossz volt, még az is, ami nem.

Aztán ezen a héten elgondolkodtam, hogy mégis mi a rossz, összegezzünk. Elektrózt szeretem. Az embereket régen szerettem, és nem változtak meg alapvetően, tehát most is szeretem őket, csak mondjuk nem tudok róla. Korrektúrázni szeretek. Akkor mi lehet a baj? A munkakörnyezet? Tutira, mert más nem lehet. Gondoltam ekkor, teszek egy próbát, hátha, ha ezt megváltoztatom, vajon változik-e valami, ha nem változik, akkor más a gond, talán kiderül, talán nem.

Szóval beültem a két videovágó srác mellé egy olyan asztalhoz, amit elvileg két tesztelő használt, gyakolatilag azonban nem. Az elkövetkező pár nap alatt voltak ebből konfliktusaim, mert ugye nekem most jó, úgyhogy az emberek elkezdtek a fejemre járni, hogy dehát miért használok egy olyan asztalt, amit senki nem használt eddig, ebből biztos lesz majd gond, avagy miért csinálok valamit, ami nekik is eszükbe juthatott volna. Volt is miatta lelkiismeret-furdalásom, de aztán arra jöttem rá, hogy ha a cégnél pont az a legnagyobb gond, hogy én máshová ülök át, és ott nekem jó, nem mellesleg sokkal produktívabb vagyok, ergo 1. több pénzt tudok szerezni a cégnek, 2. nem gyilkolom le az embereket láncfűrésszel - szóval ha tényleg ez a legnagyobb gáz, akkor ott talán nem velem van baj.

Az mindennek az összegzése, hogy egy kis dologgal most sokkal rosszabbakat előztem meg (munkautálat, felmondás, depresszió, embergyűlölet). Sokkal nagyobb kedvem van a munkához, jobban érzem magam, meg minden. És mindez csak azért, mert máshol ülök. Vicces.

Átköltöztem az irodában. Tudom, ez nektek nem nagy hír, én viszont olyan boldog vagyok, mint állat. Nem tudok együtt dolgozni, egy helyiségben sok emberrel összezárva, mert bármilyen jó fejek, _vannak_. Egy önismereti ponttal máris gazdagabb lettem.