Eleven hírnöke és reklámtáblája leszek most a Wii-nek: kölcsönben leledzik nálam egy, illetve egy Wii Fit szoftver is, ami egy házilag edző program. Múlt hét óta kezdtem nyúzni, és el is határoztam, hogy pilatesről ennyit, átállok erre, ha pedig vissza kell majd adni, tuti veszek magamnak egyet, annyira bejön. Sokkal szórakoztatóbb, mint bármelyik edzés, amin eddig voltam, nem nézi közben senki, ahogy bénázok, lehet közben pontokat gyűjtögetni, és az egész gép majd' kicsattan az örömtől, amikor végre sikerül egy edzésfajtát 100 százalékosra teljesíteni. Pozitív megerősítés, ez kell nekem. Végre nincs edző, aki beállítgatja az eleve remegő lábaimat a helyes irányba, és mégis izomlázam van tőle, átmozgattam tegnap minden fontos izmomat. Tök poén, mindenkinek ajánlom, két hónap alatt behozza azt a pénzt, amit tízalkalmas bérletre fordítottam volna.
Kijátszottam egyébként hétvégén a Mass Effect 2-t is, természetesen habkönnyű fokozaton, mert a sztorira voltam kíváncsi. Hát, nem voltam tőle annyira elájulva, mint az első rész történetétől, ami bár űroperett volt, de a jobb fajtából, ellenben a második rész a csapattagok verbuválásán és az ő szeretetük elnyerésén kívül semmi izgalmasat nem tartogatott. Az első részben volt csavar, itt nem, már a játék elején lehetett tudni, hogy oda kell menni, ahol ember még nem járt és jól szétcsapni az ellent, aztán odamentünk és megtettük. A csapattársaink küldetései viszont tök jók voltak, változatosak és érdekesek, tetszett ez a megoldás, megkedveltem őket, gondolom, ez volt a cél. Maga a játék azért nem volt rossz, de érződik, hogy ez csak átvezető epizód, és majd a harmadik részben jól megmutatjuk mindenkinek a muszklinkat.
Az a megoldás is érdekes volt, hogy a játék közben bizonyos pontokon az egér jobb vagy bal gombjára csapva lehetett befolyásolni a történéseket, ily módon szereztem én is pár Renegát-pontot, pedig általában én szoktam lenni a Fényes Páncélú Hős, Aki Mindig Jót Cselekszik - na sebaj, legalább volt nekem is pár jó laza beszólásom, ha épp "véletlenül" ripityára lőttem a bárkit.
Néha úgy fel tudom húzni magam az embereken, pedig annyira felesleges. Az Erózon 99 százalékban ellenséges megnyilvánulások vannak, komolyan, ha látom, hogy valaki kommentelt, rögtön az az első gondolatom, hogy na, már megint mi a baja. Persze, ez hozzásegít ahhoz, hogy ne hagyjam le a linkeket figyelmetlenségből, de amikor már az élő fába is belekötnek... Ennyi telik a magyar nyelvű IT iránt érdeklődőktől? Külföldön meg, amikor nézem az angol nyelvű, ugyanezzel a témával foglalkozó honlapokat, hát ég és föld. És igen, ofkorz elgondolkodtam azon, hogy lehet, hogy én vagyok a hibás, és az összes cikk szar. De ugyanez a beszólóhadjárat megy a Mobilon is, az meg minden, csak nem rossz.
Van már tévénk, yay! Most hoztuk el Mikiéktől. (Miki, Kata, örök hála.) Meg van már Wii-nk is, igaz, az kölcsönbe. A Wii Fiten már készítettem magamnak profilt is, majd kiderült, hogy a BMI-indexem alapján tökéletes vagyok, az edzettségem viszont kb. a béka segge alatt leledzik épp. Mondjuk ez nem újdonság, ehhez nem kell Wii. Na, megyek is Mass Effectezni a nagy megrázkódtatásra.
Ja igen, el is felejtettem mondani, hogy múlt héten az egyik főnököm körbeküldött egy e-mailt, amiben továbbképzési lehetőségek voltak, miszerint lehet választani. Végignéztem, erősen kacérkodtam a webprogramozó lehetőséggel, de ezért cserébe egy éven keresztül fel kéne áldozni az összes hétvégémet, én meg ragaszkodom a hétvégéimhez, legalább az legyen szabad, ha már más nem az. Úgyhogy kiválasztottam a webdizájnerkedést, ahhoz öt hónap kell, kéthetente lesz óra, hétvégén ugyan, de kéthetente belefér egy nap kiesés.
Még nem iszom előre a medve bőrére, hiszen még nem írtuk alá a tanulmányi szerződést a főnökkel, de tök király lenne, és bár tudom, hogy az ember az ilyesmit legjobban magától tanulja meg, azért nagyon jól jönne a papír, ha beleírhatom az önéletrajzomba.
Aztán majd ha kismama leszek, maximum elmegyek a szülési szabadság alatt webprogramozást tanulni, legalább agyonütöm az időt. (Ami úgyse lesz sok.)
Múlt hét pénteken végre megint volt szerepjáték, úgy veszem észre, nagyjából kezd körvonalazódni, ki milyen szerepet tölt be a csapatban. Mandula a Főnökasszony, tisztára olyan, mint a Better off, Ted-ben az arrogáns főnöknő, simán ráképzelem a powerhairt. (Aki látta a sorozatot, az tudja, mi az, aki nem látta, annak mondom: szigorúan összefésült konty, ami erőt sugároz.) Red és Bruti a Menőcsávók, akik egy egész fegyverarzenállal rohangásznak, nagyon menőket mondanak és minden helyzetben tisztában vannak azzal, kit kell lepuffantani és hogyan. Én meg vagyok a Helyi Beteg Elme, legalábbis amikor közöltem két hulla eltüntetésénél, hogy "ne szórakozzatok már, oldalra fektetem őket, kalapács elő és simán kiverem a fogaikat", kicsit meglepődtek. Tök jó volt, csak a végére borzasztóan álmos lettem, alig emlékszem rá, miket mondtam. (Nem ittunk egyébként.)
Múlt héten már csak tessék-lássék wowoztam, mert már csak a Mass Effect 2-re vártam - komolyan, minden hónapban lesz egy játék, amit lehet várni, februárban jön a Heavy Rain, ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor is szerzek PlayStationt valahonnan és végigjátszom, nagyon jónak ígérkezik. Valamikor tavasszal jön a The Secret World, amit a Funcom készített, akik anno a The Longest Journey-ért feleltek, tehát ez sem lehet nagyon rossz.
Aztán hétvégén meg is kaptam a Mass Effect 2-t ajándékba (ez úton is örök hála), tegnap nagy elánnal el is kezdtem játszani. Sztori jó, helyszínek jók, csak az a nem jó, hogy mint kiderült, már 40 százaléknál tartok a végigjátszásban, pedig csak most kezdek belelendülni, a csapatnak is még csak a negyede van meg. Ez nem igazság, hetekig akartam vele játszani, mint a Dragon Age-dzsel anno. Remélem, lesz benne jó sok mellékküldetés, továbbra is tetszik a világa.
Ma pedig este elmegyünk a tévéért, úgyhogy ha más nem, akkor Wiizek, a WoW unalmas. Múltkor lementünk a csapatommal Naxxramasba, az egyik legrégebbi raidre, tízen voltunk. Egy tízes raidben általában van két tank, akik tartják a bossokat, beléjük sebeznek a legtöbbet; van két-három healer, akik gyógyítják a tankokat, meg mindenki mást, akit szükséges, a többi dps, aki ütögeti a bossokat a tank mellett, de őket nem sebzi semmi (jó esetben, azaz ha jó a tank). Az elsődleges képességem dps, vagyis én vagyok az, aki ütögeti az ellenfeleket, de gyógyítóként is tudok nyomulni, ha kell, csak azt annyira nem szeretek, mert a felszerelésem finoman szólva sem a legjobb (ilyen összevissza cókmók). Naxxba pedig gyógyítóként mentem le, előre szégyelltem magam, hogy én leszek a leggázabb cuccokban, erre nem, én voltam az isten, halomra vertem a többieket (voltak más gyógyítók is rajtam kívül). Egyébként nem volt rossz, most voltunk először, csak már megint nem találok motivációt magamnak a wowozásra. Nem is baj.
Otthon felejtettem ma a dolgozóbeli gépem, természetesen erre a Gyárban jöttem rá. Meg vagyok lőve a gépem nélkül. Most egy tesztgépet vettem birtokba, de olyan ez, mint Frankenstein teremtménye a csavarjai nélkül, Twitter madárka nélkül, Mary Poppins az esernyője nélkül. Technológiafüggő lettem, ez van, tíz év múlva így fogok keseregni, ha elfelejtem reggel installálni a szemimplantomat.
...most már látom, hogy minden lehetne egyszerű. Régi MSN-beszélgetések, túlparázás, a gondok egymásra gördítése - úgy pakolgattam a problémákat egymásra, hogy a végén hegyet alkottak, és amikor elhatároztam magam, hogy megoldom a dolgot, akkor egy egész hegynyit kellett odébbmozgatni és/vagy lerombolni. Pedig tudtam én, mit akarok, csak nem voltam hozzá elég bátor, legalábbis azt hittem magamról, és amikor már leromboltam a hegyet, derült ki, hogy sokkal kevesebbel kellett volna elbánni pedig.
Olyan hülyeség ez. Mondanám, hogy ettől ember az ember, de nem, ez szimplán hülyeség. Tegnap fogalmaztam meg azt, hogy tök felemelő érzés bevallani, hogy igazából halál önző vagyok, és te is, meg te is, mind, akik ezt a blogot olvassák, csak az ember szeret körülírni, meg kognitív disszonanculni. Önző vagyok, sokszor hisztis picsa és rinyagép, így jártatok. De legalább tudom magamról.
Azt szeretném a kedves idelátogatóktól kérdeni, hogy nincs-e véletlenül valakinek nem használt, régi, rongyos tévéje, amitől megválna? Kölcsönkaptam a céges Wii-t, és ahhoz pedig RCA-csatlakozós (vagy mi a szösz) tévére lenne szükség. Megvenném, mert még párszor el szándékozom csaklizni a Wii-t, és semmi kedvem eljátszani a Tévécipelés-tévévisszacipelés című mókát. Előre is köszönöm.
---
Update: tárgytalan, lett. Bár nem olvassa a tulajdonos a blogomat, de innen is köszönet :)
Oké, évezredek óta ezt bizonygatom anyámnak, de most vágott mellbe az érzés, hogy tényleg.
Istenem, úgy bújik, mint egy kismacska. A békák aranyosak.
*Kretén.hu-ról csórva
- Sokáig alvás, 1 db. Vasárnap.
- Hamar kelés, 1. db. Szombat.
- Fejfájás, egy bögrényi.
- Muffin, 12 darab, még szebb, mint az előző, most púpozódik is.
- Izomláz, egy csipetnyi.
- WoW-ozás, fél kiló.
- Olvasás, egy kiló. Hollókirály kivégezve. 10/10
- Sorozatnézés, egy kiló. Better off, Ted isteni.
- Rendrakás, mosogatás ízlés szerint.
- Dr. Parnassus, egy darab, 10/7 szerintem, 10/9 Viktor szerint. (Asszem.)
- Gyaloglás táncórára egy óra.
Már régóta szeretnék valamilyen állatot, és most kezdett ismét mocorogni a fejemben a gondolat (meg nyúztam is ezzel Viktort rendesen), és végre megvan a megoldás és a beszerzendő állatka: egy hörcsög. Kiinduláskor a macska, mint olyan, kapásból kiesett, úgyhogy áttértem ebvonalra: a golden retriever és az angol juhászkutya szívfájdalmamra szóba sem jöhetett, úgyhogy lett spániel, majd pár napig mopsz, aztán nyúl, tengerimalac, fehér patkány, végül hörcsög. (Szépen látszik a méretbeli tendencia.)
Amint megjön a fizetésem, elmegyek valamilyen kisállat-kereskedésbe (tényleg, ismer valaki megbízható kisállat-kereskedőt? Ódzkodom a plázák kínálatától.), és kiválasztok magamnak egy aranyhörcsögöt, yeah.
Munkával kapcsolatban most minden tökjó, kivéve az, hogy egész héten hulla vagyok, mert leadtunk (tegnap este tízkor már kicsit elegem volt, hogy még mindig bent ülök), de már végeztünk. Belevetettem magam a Tumblr-közösségbe is, érdekes.
Tegnap elmentünk megnézni a Holmest (marhajó kalandfilm, a kalandfilmek összes előnyével, érdemes megnézni, jól szórakoztam), és mivel túl hamar érkeztünk, bevettük magunkat az Alexandrába, a Pokol legmélyebb bugyrába, ahol agymosásnak estem áldozatul és biztos vagyok benne, hogy kolbászolt a boltban egy vámpír is, mert valamiért ellenállhatatlan vágyam támadt arra, hogy könyvet vegyek.
Adamsi fordulattal élve az ellenállás értelmetlen, úgyhogy vettem egy Boszorkányerdőt, a borítója csudaszép, és nagyon ismerős stílusú volt, úgyhogy nem is lepődtem meg nagyon, amikor láttam, hogy Tapsi tervezte. A korrektúrával van csak nagy bajom (azzal persze elég sok könyvnél), de a történet eddig tetszik.
- Visszamegyek pilatesre.
- Egy edzést/táncórát sem hagyok ki, hullafáradtság nem mentség, akkor vonszolom magam.
- Megtanulok érdekeseket főzni.
- Vigyázok a pénzre, különben nem mehetek nyaralni Spanyolba'.
- Nem veszek addig könyvet, amíg ki nem olvastam azokat, amiket hirtelen felindulásból vásároltam.
- Mérsékelem a parázást, attól még nem lesz jobb, ha kimondom, mert ugyanúgy rágom magam belül a hülyeségeken.
- Kimutatom a szeretetem azoknak, akik megérdemlik, és nem búslakodom azon, hogy vannak olyanok is, akik nem.
- Végigjátszom a Mass Effect 2-t. (Legyen már egy könnyű is, hogy ne ostorozzam magam jövő szilveszterkor, hogy egyet sem teljesítettem.)
Isteni lencselevest főztem, először sütöttem muffint és tök jó lett, valamint készítettem még csípős avokádókrémet halhoz. Az avokádókrémben egyébként az a jó, hogy ragad és maszatol, valamint pár óra után elveszíti a szép zöld színét és marad egy barna kulimász. Előtte finom.
Mitől lesz valaki Falkatag?
Én az vagyok-e?
Csak mert megvan a magam véleménye, nem hangoztatom ugyan lépten-nyomon, de attól még megvan, és legtöbbször az ún. "Falkatagoknak" adok igazat. Vagy nem véleményfüggő a dolog, hanem az a Falkatag, akire rámondják?
Sikerült mára virradólag az összes parámat belesűríteni egy remek rémálom-sorozatba. Hajnaltájt, az egyikből felébredve és nyüszögve a húgomhoz kucorodva beleesni a következőbe - nem jó.
Boldog új évet mindenkinek, addig valószínűleg már nem blogolok.
Én nem tudom, mi van a Sony Ericssonnal. Régen olyan jó kis telefonokat gyártottak. Az alaptelefonom még mindig a V630i, már vagy három éve, és teljesen jól csinálja a dolgokat, semmi lefagyás, előre nem látott esemény, ha megírom az SMS-t, akkor az meg van írva és el van küldve, ha zenét hallgatok rajta, akkor addig, amíg zenét hallgatok, nem fagy le, nem sötétül el (már persze ha fel van töltve ugye). Most kaptam egy Satiót tesztelésre, úgyhogy majd a bővebb cikkben megírom a véleményem róla, de lényeg a lényeg, nem ezt vártam. Lefagy, bajok vannak a firmware-ével (a piacra dobás óta javították, de még mindig nem az igazi), elsötétül, túlmelegszik az akksija, én ezt tökre nem értem. Régen miért tudtak jó készülékeket gyártani, most meg miért nem? Jó, ez általánosítás, a GreenHeart vonal tök jól működik, de mintha nem haladna a cég a korral, az új telefonjaikkal csak a baj van (kivéve az Ainót, az nagyon bejött).
Tiszta felüdülés volt, amikor váltottam a következő, nálam dekkoló mobilra, az LG új csokijára, a BL 40-esre. Nem lassú, nem fagy le, semmi bajom nincs vele. Tök fura, régen nagyon nem szerettem az LG-ket, a Sony Ericssont meg nagyon, most meg pont fordítva.
Összeszedtem a bátorságom és utánaérdeklődtem, hogyha már egyszer a dolgozóbeli gépem iszonytatóan tré, lehetne-e helyette másik. Miután kiderült, hogy a gépből kiműtötték anno a többgigás RAM-ot és egy szutykot tettek be a helyére, a rendszergazdának megesett rajtam a szíve, és kerített nekem egyet, ami tényleg rohadt jó, hasít, mint állat, imádom.
Viszont nem volt nála XP-s telepítőlemez, Vistát pedig max. januárban tudna rápakolni, ezért mondtam neki, hogy akkor legyen rajta Linux, mert miért ne. Hümmentett egyet, mondta, hogy minden elismerése, lánynál eddig még nem is látott linuxhasználót (:máj hízik:), és már ezen gépelek.
Nehéz megszokni. Rittyentettem már rá Chrome-ot, a Total Commander helyettesítőjével nem vagyok túlsággal kibékülve, de hátha van jobb nála, majd körülnézek. A Pidgin sem az a hűha, de alapdolgokra megfelel.
Eddig nem rossz, tetszik, legalább megismerem ezt is, je.
Ja, és a mai nap másik pozitívuma: vannak jó Infected Mushroom-számok! Nem vagyok oda a goáért, sem a trance-ért, a house-ért pláne nem, úgyhogy belehallgattam anno, mert illik ismerni, de aztán le is szedtem, minek foglalja a helyet, ha soha nem hallgatom. Ma viszont Viktor mutatott pár számot, ami nem is volt rossz, az egyik kifejezetten jó, be is pakolom ide. Most csak én hallom félre, vagy tényleg Depeche Mode-szerű a hangzása?
Reggel a hóban csúszkálva (nyilván ilyenkor kell nekem is magassarkút felvenni) elkapott a karácsonyi hangulat és mivel egy hétig leszek otthon, teszem a semmit és zabálom a zselés szaloncukrot, elkezdtem tervezgetni, mit fogok csinálni, mit vigyek haza ruhákon és számítógépen kívül.
Először is, könyveket: Esterházy Egy kékharisnya feljegyzéseit, mert a húgom már nagyon rágja a fülem, hogyha már ingyenkönyvet kaptam tőle, recenzáljam meg jól. Hazaviszek valami jófajta sci-fit, a Lord Valentine és a Hajszőnyegszövők között vacillálok. Vagy legyen az Édentől nyugatra?... Na mindegy, majd eldöntöm. Hazaviszem még a Lolitát is, vagy a Foucault-ingát. Három könyv épp elég lesz.
Aztán viszek haza animéket, a Canaant (az ismertetője alapján jó kis akciósorozatnak tűnt), az Eve no Jikant, meg immár hagyományos módon valamelyik Miyazaki-animét, még nem döntöttem el, melyiket. (A hagyomány magyarázata: három éve minden karácsonykor valamiért pont láttam a Chihirót, nem tudom, hogy sikerült, de pont akkor ment a tévében/pont nézte valaki stb., úgyhogy ha már karácsony, akkor Miyazaki.)
Viszek filmeket is, kiművelem magam Lynchből meg Bunuelből is, épp ideje. Kalandjátékot is szerzek a Download Recordstól, az Axel & Pixel, meg a Machinarium jónak tűnik a cikkek alapján.
Tökre várom.
Megvettem a Csillagszálló legújabb számát, ami a sci-fivel foglalkozik. Most először gondoltam egyet és ruháztam be a folyóiratra, eddig csak kacérkodtam a gondolattal, pedig milyen jól tettem volna, ha a régieket is megveszem!...
A Csillagszálló ugyanis (legalábbis ez alapján a szám alapján) valami hálaisten. Ilyen kiadvány kéne még a sci-fi tematikájában. Ízléses külső, a novellák nagyon jók voltak, László Zolié ütős, jó szövegű, remek nyelvezetű, ahogy kell és megszoktam tőle (bár azt nem értettem, miért kanalazza a lány a szusit, pedig azt kézzel szokás enni, de egye fene), Centauri (gőzöm sincs, ki az) nagyon tud írni, majd beruházok a novelláskötetére is. A tanulmányok informatívak, az illusztrációk érdekesek és tetszetősek - régi-Galaktika-érzetem volt a folyóirat egészétől, szívesen olvasnék még ilyesmit. Nagyon jó élmény volt, 200 forintot lazán megér. Az, hogy olcsó a papír, emiatt nem jó minőségű? Teszek rá. Megéri. Pont.
Én már tuti nem jutok el (:zokog:), de ti hátha: ma Laibach-koncert a PeCsában.
Közel két éve nem írtam semmi értékelhetőt, szorongtam is emiatt, bűntudatom is volt, aztán pár hónapja (most nincs kedvem visszakeresni) elhatároztam, hogy hagyom az egészet a francba, nem éri meg, hogy gyomorfekélyem legyen emiatt. És képzeljétek, tegnap este kiderült, hogy megint tudok írni! Nem érdekel, hogy marhaság, nem érdekel, hogy mi sül ki belőle, blőd űropera-e, vagy kardozósbaszós fantasy, a magam örömére írom a magam marhaságát.
Megint elmélázok pillanatokra, mert viszem tovább a sztorit a fejemben, megint tudok mérges lenni emberekre, amikor kizökkentenek az ihletett állapotból. Olyan jó érzés írni, magadnak. Már nagyon hiányzott, pedig nem is tudtam róla, hogy ez volt az, ami hiányzott. Jót tett ez a kényszerpihenő.
Végre megérkezett a fizetésem, így annak okán, hogy megnőiesedtem kicsinyég mostanság (na, jó, meghíztam, de legalább már van mellem), elhatároztam, hogy ruhatárat újítok. Úgyhogy be is vettem magam Viktorral a ruhaboltokba, először is vettem két csizmát, egyik szebb, mint a másik. Mivel a cipővásárlás mindig felvillanyoz, ezért optimizmussal eltelve suhantam tova ruhaboltok felé. De ó! Az optimizmusom alaptalan volt.
Miért, ó miért nincsenek manapság igazán egyedi, nőies és szép cuccok? Az anyagok minőségéről nem is beszélve. A boltok kínálatának 90 százaléka rongyszerű felsőkből áll, seszínű, alaktalan, nem szép vackok. Végül az eltervezett hét felső helyett vettem hármat, azokat is úgy, hogy öt boltot jártunk végig. Pedig tök szerettem volna színes felsőket, amiben jól nézek ki, a mély dekoltázs sem lett volna akadály, mint régebben, deszka-korszakomban. Na mindegy, legalább háromba beruháztam (érted, beruháztam, muhaha). Miniruhában volt még pár, ami normálisan nézett ki, de miniruhához még szégyenlős vagyok.
Vagy csak én nem ismerem a megfelelő boltokat, ahol egyedi cuccokat lehet kapni nem nagyon drágán? Butikokat kellett volna végigmászkálnom?
Végre itt egy könyv az új GFK-ból, amivel az apróbb korrektúra-beli hiányosságokat kivéve maradéktalanul meg vagyok elégedve. A borítója csudaszép, a fülszöveg korrekt, magát a regényt pedig a félelmetesen zseniális kategóriába tenném, már ha lenne ilyen.
A sztori dióhéjban: egy Alekszandra nevű lányt nagy megpróbáltatások után felveszik egy isten háta mögötti főiskolára, ahol ki kell bontakoztatnia a különleges képességeit. A szüzsé Harry Potter-szerű, viszont ez felnőtteknek készült, nem kiskamaszoknak: nagyon beteg maga a világ és a világ befogadásának módja; a környezet igazi lepukkant posztszovjet betonkockákból áll, a depresszió átlengi az egész regényt, félelmetes az egész. Imádom. A felénél tartok, a múltkor hajnalig olvastam (ilyen is rég volt), remélem, ma be tudom fejezni, nagyon érdekes.
Ami a legdurvább, hogy biztos vagyok benne, hogy a szerzők használtak LSD-t, vagy ha mégsem, akkor legalábbis nagyon érdekelte őket a téma (és még mielőtt valaki azt hinné, hogy: nekem sem kell kipróbálni valamit, hogy tudjam, milyenek a hatásai). Egymásba folyó színek, idő- és térenkívüliség, illetve a tér megváltozása tipikus triphatás; egyszerre több sík megjelenése - pl. Szanya olvas egy könyvet, ami halandzsa, és egyszerre látja a halandzsát és az értelmét; a valóság mögötti valóság megjelenése és összefolyása, míg nem tudod megkölönböztetni, melyik melyik; a test változása is triphatás, jellemző, hogy az LSD hatása alatt állók elcsodálkoznak a saját testük kinézetén; jelenidejű leállások és elmélázások, amiből egy kívülálló csak annyit vesz észre, hogy megállsz a mozgásban és elgondolkodsz. Ja, és amit sokan emlegetnek, a hallucináció, amikor odalátsz valamit valahova, ami/aki nincs is ott, na, az valójában tök hülyeség, nincs ilyen hallucináció, mert a valóságot formálod át te magad, azt, amit igazából látsz - ugyanez történik a regényben is.
A legjobban az tetszik, hogy még mindig nem derült ki a főmotívum - általában az szokott lenni, hogy a regény huszadik oldalán már tudod, ki a főgonosz, a végén pedig a főgonosz csúnya körülmények között meghal, itt meg nincs főgonosz (vagy legalábbis később fog kiderülni, van-e, nem tudom még), Szanya egyszerűen túl akar élni és rájönni, hogy mi is az a valóság, ami az általa addig ismert valóság "mögött" van. Nagyon beteg, nagyon szép, ha a végét el nem rontják, akkor ez örök kedvenc lesz, aminek azért is örülök, mert nagyon rég választottam magamnak örök kedvenc bármit, a legutolsó ilyen dolog a Dreamfall volt, ha jól emlékszem.
Most értettem meg a dekonstrukció fogalmát és a szupplementumteremtést. Ebben az a vicc, hogy pár éve ezeket tanultam az irodalomelmélet témájú órákon az egyetemen, úgy, hogy fogalmam nem volt róla, mit tanulok épp, és az összes csoporttársamnak szintúgy fogalma nem volt erről a témáról - ja, és mindvégig ötös voltam irodalomelméletből. Mennyire nincs értelme a jegyeknek, félelmetes. Nem mellesleg kicsit büszke vagyok magamra azért, hogy legalább így, utólag. Heh.
Mit szeretnék karácsonyra?
- Pónit.
- Egy laptopot, amit használhatok a dolgozóban, mert a gép, amit megörököltem, olyan szinten tré, hogyha bekapcsolom a böngészők (kettőt kell használnom egyszerre - Chrome-ban rohangászok, FF-ben töltök fel cuccokat az elektrózra, mert a PCW adminját nem optimalizálták Chrome-ra) mellett a Winampot is, percekre lelassul, és csak aztán kapcsolja be. Másikat meg nincs pofám kérni, mert ezt is csak pár hónapja örököltem meg (az ezt megelőző még szarabb volt), ráadásul az összes gép tré a dolgozóban, így kéne egy saját.
- Egy androidos mobilt, lehetőleg az LG Eve-et, hogy legyen mivel juppizni és csapatni.
- Pénzt csizmára, felsőkre és szoknyákra, tök régen vettem magamnak ruhát.
- Egy szabad hetet, amikor nem kell híreket gyártanom és felraknom, nem kell az Analyticsot bámulnom, hanem nézhetek filmeket, azt és annyit, amennyit én akarok, meg olvashatok.
- Világbékét/világuralmat.
- Utazni, végre egyszer én szeretném mesélni másnak, hogy "a minap Barcelonában jártam..." mondjuk. Vagy New Yorkban (Brooklyn, Brooklyn...), Los Angelesben, Tokióban, San Franciscóban, Milánóban, Rómában.
- Bort, búzát, békességet.
Gyűlölöm, hogy nincsenek saját gondolataim, gyűlölöm, hogy még csak 23 vagyok, gyűlölöm, hogy semmim sincs, hogy félre sem tudok rakni, hogy saját magam csináltam meg mindent, és hogy ez sem elég. Gyűlölöm, hogy fáradt vagyok, gyűlölöm, hogy szorongok, gyűlölöm, hogy mindig bajom van, látod? Most is. Gyűlölök csalódni emberekben, gyűlölöm, ha bennem csalódnak, gyűlölöm ezt az egész rohadt életet, gyűlölöm, na. Elegem van magamból is, mindenből, undorodom a folyamatos mindenfélémből.
Ímhol egy olyan zene, amilyet én alapesetben élből elutasítok, valamiért viszont ez a klip és hozzá a szám nagyon bejön. Igen, tücctücc, igen, tőlem, na.
A Zombieland nagyon jó kis film, érdemes megnézni. A Dragon Age pedig egy olyan játék, hogy nagyon, már egy hete bele vagyok zúgva, és még csak kb. a negyedénél tartok, hihetetlenül fílinges. A királyfit már felszedtem, mert én ilyen kis dévaj vagyok, heh.
Borzasztóan jó volt, főleg a megnyugvás, hogy egy lépést sem rontottam el (nem úgy, mint a próbákon), végig vigyorogtam (nem úgy, mint a próbákon) és remélhetőleg még a mozdulataim is szépek voltak. Azt mondta a tanárnő, hogy ügyik vagyunk, úgyhogy elcipel versenyekre is innentől kezdve, decemberben lesz a legelső, addig beszerzek én is arasznyi széles egyiptomi nyakbavalót, meg baszottnagy fülönfüggőket, csörgős övről nem is beszélve. :örül:
Az is vicces volt, hogy a lányok hoztak az öltözőbe mindenféle piát, volt két pezsgő, meg pálinka is, úgyhogy röpke pillanat alatt a fél társaság berúgott, én nem mertem, féltem attól, hogy kihagy az agyam tánc közben, na, majd legközelebb.
Nade nemcsak munkából áll az élet, kaptam Anansi fiúkat Neil Gaimantől, éljen-éljen! Meg galaktikás könyveket, végre itt a 2012 és tényleg van benne análszonda (igen! análszonda!), előre látom, hogy kedvenc lesz. A Szemünk fényei vitán felül pazar regény, egy délután alatt kivégeztem, élmény volt. És végre mindent leadtam, ami volt még, elég érdekes hónap volt, de megérte, amint fizetnek a kiadók, gazdag leszek és végre elmehetek vásárolni, felújítom a ruhatáram, mert múltkor kimostam a téli cuccaimat és siralmas volt látni ugyanazokat a pólókat meg felsőket, amiket már legalább öt éve hordok, szóval ez így gáz.
Voltam nőgyógyásznál is, mert már egy hónapja masszívan fel voltam fázva, eltapsoltam lazán húszezer forintot (hát igen, kell nekem magándokihoz járni, dehát a fene fog kórházba mászkálni, ahol sor van, meg az orvostől félek amúgy is, és rám se néz, szégyellnem kell magam, mert képes vagyok megbetegedni). A magándoki legalább mosolyog és jó fej, ha majd nagy leszek, ő lesz a szülészem is, és igen, itt érkeztünk el a mostanság legnyomasztóbb problémámhoz, miszerint azon jár az eszem, hogy hát igen, szeretnék anya lenni. Tegnap voltam koncerten, ahol megvallottuk egymásnak lányok, hogy hát szeretnénk anyák lenni, aranyos volt, ahogy bekapcsolódtak mások is, hogy hát ők is, de nem merték mondani másoknak, mert fiatalok vagyunk meg blablabla. Megegyeztünk abban, hogy egyelőre eléggé be vagyunk szarva, pont ezért furcsa, hogy mégis ezen gondolkodunk - hormonjáték ez, nem más.
Hát ennyi mostanában.
Hogy én hogy izgultam, ne tudjátok meg. Most meg minden kipukkadt, olyan vagyok, mint egy leeresztett lufi. Hú, mekkorát fogunk banzájolni a héten...
Akit érdekel az éccakai dizájn, az állítsa át a számítógépe óráját este hat utánra, mert akkor megjelenik.
Köszönöm szépen mindenkinek.
- Blockhead: Uncle Tony's Coloring Book - nagyszerű, többféle stílussal operáló elektronikus zene, van, ahol tücc-tücc, álmodozós, expresszív mindenféle, rap, jazz, van itt minden. 2007-es album, 8/10.
- Xploding Plastix: Amateur Girlfriends go Proskirt Agents - az utóbbi idők legnagyobb kedvence, acid jazz, nagyon-nagyon-nagyon durván jó. 2001-es lemez, nem tudom megunni, ha valami 10/10, akkor az ez. Évek múlva is imádni fogom, annyi arca van és annyira sokféle, és annyira jól össze van rakva. Egy-két szám van a lemezen, ami picit lejjebb megy a 10-nél, de ilyen akkor is rég volt a kezemben. Ütős, mindenképp szerezzétek meg, és legelőször a Treat Me Mean I Need The Reputation című számot hallgassátok meg - ha az tetszeni fog, akkor a többi is.
- Kasabian: West Ryder Pauper Lunatic Asylum - na, még ennek van jó címe, egyébként egyelőre nem tudott nagyon megfogni, de még próbálkozom vele. Elhallgatgatni jó, de nem figyelek rá túlzottan, ami nálam azt jelenti, hogy annyira nem jó. 2009-es, egyelőre nem adok neki pontszámot, nem tudom eldönteni.
- Thy Catafalgue: Róka Hasa Rádió - szeretem-csapat, magyarok, a világ minden tájáról. Egyet tudok sajnálni, hogy nem koncerteznek, bár igaz, akkor talán elveszne az a hangulat, ami a zenéjükből árad. Az igazság az, hogy nagyon nem az én stílusom a galoppozós durvametál, úgyhogy az olyan részeket mindig áttekertem (szerencsémre nem volt sok), de ettől függetlenül szívem csücske. Nagyon ajánlom mindenkinek, egyedi hangulata van. Ez a lemez egy egyéniség. 9/10, de csak a durvametál részek miatt.
Könyvek:
- Indira Myles: A Viharfaló titka - lapozgatós MAGUS-könyv, elég idétlen címmel. Mivel sorozatot terveznek, ezért valószínűsítem, hogy fel fognak még bukkanni a halál/tűz/vér/árulás/éjszaka/kard/testvériség szavak is szókapcsolatokban címként, hö-hö, viszont ettől függetlenül a könyv jó. Háromféle befejezése van; nem fogok hazudni, igazi agysika a könyv, viszont jóféle, egyszer sem szörnyülködtem olvasás közben, elkapott a hangulata, lapozgattam, mint az őrült, csavaros sztori, ármány, kaland, harcok, ahogy kell. Jó néha ilyen is. 3/5
- Sztrugackij-testvérek: Lakott sziget - nagyon jó regény, nem gondoltam volna, de egyáltalán nem látszik rajta a több mint 40 év. Elgondolkodtató, izgalmas, a szereplők néha kicsit papírfigurák, de ettől függetlenül élvezhető. 4/5
Szóval szívesen kölcsönadok én bármit, csak az agyam szita, úgyhogy kérlek, szóljatok, nálatok mi van; ha nem kell, akkor kérném vissza, ha még kell, akkor nyugodtan maradhat, csak légyszi, szóljatok, hogy tudjam, így a tiszta.
Ja, és ha valakinél van a The Longest Journey c. játékom, az főleg kéne. Köszönöm.
És mivel én is sáros vagyok, ezért ünnepélyesen megígérem, hogy egy héten belül mindenkinek visszajuttatom mindenét, ami még nálam dekkol.
Na, és izé. Töklila vagyok, de már nincs kedvem tovább játszani. Minek? Hogy ugyanazokba az instákba járjak le? Vagy olyan raidekbe, amiket már kétszázszor végigizgultam másnak a válla mögül? És mégis minek? Hogy legyen olyan lila cuccom, ami jobb, mint az előző lila? Hú, mekkora célok.
Na, majd visszatérek pár hét múlva, vagy ha agysikálni van kedvem, addig is megszerzem a NOLF-ot, mert azt mondják róla, hogy jó. Kéne valami olyan játék, aminek fordulatos a sztorija, nem FPS, de mondjuk TPS az lehet. Remélem, a NOLF ilyen. A sztori a legfontosabb, ha nem félnék a Half-Life-tól, akkor játszanám azt, de FPS-nézetben én nagyon parázós vagyok.
Szóval tudtok jó feszesítő krémeket, amikkel megtámogathatnám a testedzés és az egészséges táplálkozás kombóját? Nem kell nekem az, hogy egész nap lustuljak, megteszem én a magam részét, de jó lenne tudni, ha van valami jó méregtelenítő kencefice. Valamelyik blogban olvastam a Szűztea slim krémről, azt próbálnám ki jövő héten.
Hö-hö, hülye szagú krémekkel bekenve fogok otthon kolbászolni.
--- Azon gondolkodtam a minap, hogy hogyan lehetséges megoldani a hosszú életet, amiben az ember mindent megtapasztal, amire csak kíváncsi, hiszen ne tagadjuk, legtöbbünk vágya ez. Ha elértük azt, ami elvileg lehetséges, mondjuk kitoljuk az emberi élet határát 120 évig, az ugye még annyira nem nagy cucc, mert akkor sem tudsz a rendelkezésedre álló idő alatt mindent megtapasztalni - vannak erkölcsi szabályok is, meg minden. Nomármost, ha nem tudod megnyújtani az időt - szabdald fel! A Dettó című regény ezt zseniálisan oldotta meg, azaz egyszerre több hasonmásod is lézenghetett a világban, miközben te mondjuk otthon húztad a lóbőrt, vagy mászkáltál a lakásodban csipás szemmel, kávésbögrével a kezedben. Tehát az élmények, a biztonság és a hosszú élet iránti igények egyszerre teljesültek.
Ezzel szemben a Surrogates alapja nagyon nem állja meg a helyét, ezért sajnos elkönyveltem egyszer nézhető filmnek, pedig reménykedtem, hogy egy akciófilmnél azért több lesz. Ugyanis, vannak ugye a hasonmások, viszont a hasonmások alkalmazása mindössze egy dolgot elégít ki: a biztonság iránti igényt. Ugyanis miközben egy hasonmást használsz, folyamatosan pörgetned kell a hardvert, mert ha nem kapcsolódsz a hasonmásodhoz, akkor lekapcsol és nem csinál semmit, hiszen csupán egy robot. Tehát közben ébren kell maradnod, ha ő dolgozik, hogy megtermelje a pénzt, ami az újabb, szebb és jobb hasonmáshoz kell, akkor neked is "dolgoznod" kell vele együtt. Amerikában valószínűleg a biztonság iránti igény nagyon erős lett a terrortámadások után, de kétlem, hogy ez a társadalmi forma működne ilyen nagyságrendben.
Viktor szerint viszont egy ilyen virtuális élet azért is jó, mert közben az ember igényei teljesen redukálódnak, azaz pizza+kóla, egy kis szoba, amiben épp elférnek a cuccaid, pont elég, úgysem mozdulsz ki sehová - tehát ő elképzelhetőnek tartja egy ilyen társadalom meglétét. Én viszont nem, a Dettóét azonban nagyon is. Egy robothasonmás fenntartása ugyanis költségekkel jár, és ahhoz, hogy ezeket a költéseket finanszírozni tudd, dolgoznod kell, ami azért egy virtuális testbe zárva is eléggé unalmas tud lenni egy idő után. Ha pedig nem akarsz dolgozni, hanem megveszel egy alapszintű robotot, akkor azzal az erővel ki is mehetnél saját magad, mert nem éled át azokat a dolgokat, nem tudod teljesen élvezni azokat, amiket meg akarsz tapasztalni.
A hasonmások alkalmazása viszont olyan szempontból valóságosabb világot feltételez, mint a Dettó világa, hogy a robotoknak nincs lelkük, míg a dettóknak mindegyiknek van valamilyen szintű tudata, akár fel is lázadhatnak, mint ahogy a regényben ez meg is történt. Tehát az ő elpusztításuk a nap végén bizony gyilkosság, míg egy robot lekapcsolása annyi, hogy megnyomod az OFF gombot és kész.
A film ettől függetlenül nagyon jó akciófilm, de sajnos nem több annál. Jól szórakoztam a megnézése közben, de ennyi. A Dettó sokkal maradandóbb élményt nyújtott.
Pedig olyan egyszerű az egész.
Írónak vallod magad? Szereted a sci-fit? Érdekel a sorsa? Úgy gondolod, hogy a világunk siralomvölgy és igazából senki sem elég tehetséges (kivéve X. Y.-t, Y. X.-et, tetszés szerint behelyettesítendő)? A magyar sci-fi sorsa borzasztó?
Na, akkor mondom.
Írj jó regényeket/novellákat és nem lesz az!
Köszönöm a figyelmet.
---
Avagy a 100 legismertebb videomém egy videóba összegyűjtve. A Techno Vikinget hiányolom.
Már nem tudok írni. Úgy értem, nagyon-nagyon régóta buzog bennem az az érzés, hogy nekem írnom KELL. Történeteket KELL kitalálnom. Hogy miért? Nem tudom. Talán, hogy figyeljenek rám, hiszen ha eltalálom az emberek szájízét, akkor az tetszeni fog nekik, amit írok, és akkor méltatni fogják az írót, vagyis engem. Talán azért, mert amikor írok, elmerülök a saját világomban, és az olyankor nagyon jó. Viszont aztán elmúlik az ihletett állapot és ott lesz előttem egy betűhalmaz, amivel kőkemény munka lesz: vágni, átírni, hogy szép legyen.
Elveszett ez az érzés, de boldog vagyok, elmondom, miért. Úgy gondoltam, hogy az a leküzdhetetlen érzés, hogy nekem írnom kell, csakis abban csúcsosodhat ki, ha író leszek. Mi is lehetnék más? Hiszen az újságírás olyan... lémer, szenzációhajhász, az csak egy munka, letudod, és kész. De ha író vagyok, akkor automatice művész vagy, és a művészeket jobban megbecsüli a társadalom, benne vannak a tankönyvekben, meg minden. Hú. Újságírás? Pf. Csak, ha nagyon muszáj, de közben majd dolgozom a regényemen, amivel majd rongyosra keresem magam és megfejtem az élet értelmét.
De... izé. Akkor ugyanúgy maradok szenzációhajhász, akinek az a fontos, hogy megvegyék a könyvét, de már nem is tud az emberekhez szólni, mert ott ül az elefántcsonttoronyban, miszerint ő Író. Tud valamit, amit azok a porbafingók ott alatta nem.
Na nem, ha ilyen lennék íróként, akkor köszönöm, nem kérek belőle. Szóval feladtam a vágyam, és megkönnyebbültem. Tudok én szépet írni újságba is, blogba is, sokkal jobban is érzem magam közben, mint eddig, hogy leültem és vártam, hogy namost, namost, mindjárt megszülöm a Nagy Regényt, és akkor én is adtam valamit a világnak. Gondolataim vannak, lehetek kreatív így is, és meghalok úgyis, mint József Attila mondá. Nagy cucc, egy közepes íróval kevesebb.
Szóval, lényeg a lényeg, hogy most még nem működik ugyan, de a domainnév lefoglalva, a cikkek csörgedeznek, és a kisdednek három anyja lesz egyszerre, két jóbarátnőmmel gondoskodunk róla (ha hozzájárulnak a nevük kitételéhez, akkor kiteszem, nehogy ebből gond legyen). Lesznek majd rajta kütyüktől kezdve hardver- és szoftverbemutatókon át elemzések, vélemények, ráadásul a dizájnja sem lesz utolsó, Gergő, a dizájnerünk (a helyi kreatív) olyan ötlettel állt elő, amit Magyarországon még senki sem valósított meg. Pár hét, és megszületik a "lányom". Felemelő és ijesztő érzés egyszerre.
Nos tehát, a jelenlegi ismereteink szerint volt anno a Nagy Bumm, utána a bolygók szépen kialakultak, kialakult a Föld is, rajta az állatok, most pedig itt az ember. A keresztény magyarázat szerint az ember Isten legnagyszerűbb alkotása, akit a saját képmására teremtett, és azt várja el az emberektől Isten, hogy őt imádják és neki szolgáljanak. Ez azt feltételezi, hogy milliárd éveken keresztül Istent nem imádta senki, viszont Isten tudta, hogy sok milliárd év múlva a Homo Sapiens majd szépen kifejlődik a majmokból, viszont mivel az evolúció megy tovább, ezért a Homo Sapiens után is lesz majd egy faj, amiről egyelőre nem sokat tudni, dehát úgyis kell a fejlődéséhez pár ezer/millió év. Tehát az alatt a pár millió év alatt, amíg az ember rezidál a Földön vagy bárhol, Istennek rendelkezésére állnak lelkek, akik őt imádják, de miután kihal az ember és átadja a helyét egy másik fajnak, utána nem lesz senkije. Vagyis az ember megjelenése előtt az angyalok szórakoztatták a mennyben Istent, az ember kihalása után pedig az a milliárdnyi lélek, aki még a mennyben lesz. És ennyi.
Reinkarnáció a fent említett fejlődésnek "köszönhetően" nincs, hiszen a reinkarnáció is emberközpontú, azaz egy intelligens fajt feltételez, aki a karmikus fordulók során eljutott a nirvána előlépcsőjéig, és ha elég jól csinálja a dolgokat, akkor el is jut a nirvánába. Hogyha a fejlődési folyamatot továbbvisszük, akkor az ember után következő, szintén intelligens faj képviselőjében is lesz lélek, vagyis adódik a kérdés, hogy ő a nirvánához vezető úton hol áll? Automatikusan nirvánul? Netán, hogyha nem lesz benne lélek, akkor ismét ugyanott állunk, hogy az ember volt és nincs többé, a "fejlődés" megállt, hiszen a teremtés koronája eltűnt a süllyesztőben kvázi. Illetőleg olyan sokféle állatfaj volt még anno, hogy a reinkarnáció feltételezése, miszerint tetteink vezetnek minket előre, megdőlt, ugyanis a reinkarnációs fejlődés millió éveken keresztül stagnált, amíg dinoszauruszok és mindenféle lények keringtek a Földön. Hiszen ha nincs ember, akkor nem tudtak fejlődni a lelkek, amik, feltételezem, továbbra is a testekben voltak, és vártak arra, hogy majd megjelenik az ember valamikor. Vagy nem.
A másik pedig az, hogy milyen alapon tartjuk az embert a teremtés koronájának? Evolúciós szempontból nagyon eredményesek vagyunk, hiszen mindenhol megvetettük a lábunkat a Földön, de... Ennyi? Nem lehetséges az, hogy az állatoknak is van urambocsá lelkük, ami számunkra ismeretlen, hiszen mondjuk nem úgy kommunikálnak, mint mi, ezért érthetetlenek számunkra? És ha van, akkor milyen alapon tesszük magunkat föléjük?
Az Isten-szemlélet túlságosan antropomorf. Meggyőződésem, hogy az egész életnek annyi az értelme, hogy élünk mondjuk 70 évig, jó esetben, és utána ennyi volt. Tehát azt a 70 évet kellene valahogy úgy eltölteni, hogy 69 éves korunkban ne sajnáljuk, hogy mennyi mindent elvesztegettünk/másképp csináltunk/mindenkit utáltunk/a gyerekeinkre tettük fel az életünket, ezért sosem éltünk igazán. Kb. a szeressük egymást, gyerekek-szemléletnek vagyok a híve. És bármi történik, az vagy mák valamilyen szempontból, vagy pedig nem mák (mivel minden összefügg mindennel, ezért szerintem mázli/nem mázli sem létezik, egyszerűen alakulnak a dolgok valahogyan, amit többféleképpen lehet elemezni). Illetőleg bármit teszek, azért én vagyok a felelős, nem más, nem egy fölöttem álló entitás, hanem én.
Hőgyészen termesztenek Magyarországon egyedül szarvasgombát, így ezért rendezik meg ezt itt évente, volt szarvasgombás mangalicazsíros kenyér (valami isteni!), sör, gombakereső kutyák bemutatója egy labdafüggő labradorral (labdadornak nevezte el egy elmés néző), meg még más finomságok a helyi vincellérházban, nagyon jó volt.
Aztán visszakeveredtünk Pestre, szülinapoztunk, tegnap meg elmentünk Visegrádra, vacsorázni, jól (a Hotel Dunát étterem szempontjából nagyon ajánlom, a többit nem tudom, mert csak betértünk enni).
Hosszú út volt Hőgyészről vissza Pestre, de megérte, mert az út közben rájöttem arra, hogy nincs se Isten, se reinkarnáció, se semmi ilyesmi és ezt be is tudom bizonyítani. Arra is rájöttem, hogy az az istenkép viszont, amit az emberek általában elképzelnek, létezik, de nem ott és ahol azt gondolják - szóval Isten = társadalom és annak elvárásai. Mivelhogy a társadalom mint olyan, arctalan, de az emberekhez kapcsolódik. Mindenki tudja, mik az elvárások, illetve ha úgy cselekszel, ahogy a társadalom elvárja, engedelmeskedsz a törvényeknek, akkor neked jó lesz, ha pedig deviáns vagy, akkor meg nem. Most ettől nem lett jobb, mert tök jó lenne hinni Istenben, aki odafentről vigyáz ránk jó fej apafiguraként, valamint leveszi a vállunkról a terhet, hiszen a felelősség teljesen átadható egy olyan entitásnak, akiről senki nem tud semmit.
Bemutatkozás
Egy wannabe-Mentát nyavalygásai, némi infomorzsával megspékelve könyvekről, filmekről, hermeneutikáról, zenei összhangzattanról és a világbékéről.
Gyorsélmények
Utolsó kommentek
- Fun, Cica: I LOLLED @ RL. »- Trollz, Vid.Eskin: Scal, ezzel azért sokan vitatkoznának (én is), de azért köszönöm... »
- Mustsee!, teodora: Ász. »
- Trollz, teodora: nehéz dolog ez a női számtech, mert akit érdekel, az... »
- Mustsee!, Infection: Vazeeeee! :))) A beteg fírög, aki ezt összemixelte, hát loller. :D... »
Linkek
- Adeptus- Ahimsa
- Annatar
- AnnGel
- Anyuhamos
- Asiafan
- Atzélpatkány
- Aurum
- Automaton Aliza
- Balage
- Balfrász
- Blu-ray Blog
- Brainoiz
- Budapester
- Dodeszh
- Dönáj
- Dreamdancer
- Drótsáska
- Drúg
- Edem
- Elekt Rozál
- Enba
- Eszes
- Friedhof
- Fisher99
- Fulton
- Gépségszalon
- Hachier
- Hackett
- Hadiösvény
- Hangadó
- Hedda
- Holdfivér
- Insane
- Isolde
- Jud Lorin
- Léna
- Kockafej
- Más planétákon
- Mazsi
- Merras
- Métely
- Montag
- Music For The Masses
- Napirajz
- Németh Attila
- Nialan
- Nita
- Nita olvas
- nonstop MOBIL
- Nyúlon túl
- OOTS
- Örököröm
- Phddarthrobert
- PsycloneJack
- Sayed
- Sci-fi könyvek
- Sezlony
- SF-Kánaán
- Sheenard
- Skip Intro
- Srakker
- Sulemia
- Steampunkblog
- Tadam
- Teodora
- Tesó
- Tündér Ilona
- Víz lép. Cső!
- Zeüld
Keresés
Kategóriák
- Arany Kacaj-díj (23)- Art (8)
- Au (45)
- Ego (199)
- Eszemiszom (15)
- Film (57)
- Gamez (37)
- Japán (10)
- Könyv (46)
- Kvártély (4)
- Let's dance! (1)
- Méláz (4)
- Mobil (11)
- Programajánló (12)
- Sci-fi (34)
- Street art (1)
- Számtech (8)
- Úgyse leszek tanár (10)
- Villanykörte (1)
- Zene (88)
Archívum
- Jelen- 2010. február
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- Az összes »
Egyéb
